2p

Minimális forgalom mellett erősödött az OTP hétfőn. Kicsit gyengült ugyanakkor a forint.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,69 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 17 885,21 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma mindössze 2,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama.

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta, hogy a forgalom nagyon alacsony volt, amiben vélhetően közrejátszott, hogy a londoni piac zárva tartott hétfőn, így elmaradtak a magyar tőzsdén a forgalom tetemes részét adó brit befektetők. A jórészt eseménytelenül telt kereskedési nap egyetlen említést érdemlő momentumaként a szakértő azt emelte ki, hogy az OTP valamennyit visszakorrigált a pénteki, 3 százalékot meghaladó veszteségéből, ugyanakkor a bankrészvény forgalma is alacsony maradt.

A Mol 40 forinttal, 0,34 százalékkal 11 940 forintra erősödött. Az OTP-részvények ára 71 forinttal, 1,76 százalékkal 4099 forintra nőtt. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,53 százalékkal 373 forintra csökkent. A Richter-papírok árfolyama 15 forinttal, 0,38 százalékkal 3925 forintra esett.

Kismértékben csökkent hétfőn a forint árfolyama. Az euró a délutáni órákban 313,50 körül forgott, míg a svájci frank kurzusa 259,60 volt.

Az állampapír piacon gyakorlatilag semmi sem történt, a kötvények másodpiaci hozama a legtöbb lejárat esetén a pénteki szinten maradt.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!