2p

Az idén még nem tudtak az amerikai részvénypiacok érdemi emelkedést felmutatni, inkább egy oldalazó mozgás jellemezte eddigi teljesítményüket. Az idő azonban szorít, és lassan el kell dőlnie, hogy a indexek milyen irányba folytassák további mozgásukat.


S&P 500 index napi / heti:

Ha ránézünk az S&P 500-as index chart-jára, nagyon nem venni észre semmilyen pániknak vagy félelemnek a jelét. Akár unalmasnak is nevezhető az a 10-12 százalékos sáv, amiben az elmúlt több mint félévet töltötte. Azonban ez az oldalazás egy trendfordító fej-váll alakzatot kezdett kirajzolni, aminek éppen a befejezéshez szükséges jobb válla formálódik. Amennyiben a formáció kialakul, és annak az 1250 pont környékén meghúzható nyakvonalát letöri az index, akkor egy 100-120 pontos további csökkenés elé néz az S&P 500-as mutató.
 
MarketProg ajánlás:
Emelkedés lehetősége: 52%
Esés lehetősége: 48%

Persze ez nem fog könnyen menni. Az említett szint ugyanis egybeesik azzal a trendvonallal, ami a 2009-es mélypont óta csörtet felfelé. Ha ez nem lenne elég akadály az eséshez, akkor ott van még a vele párhuzamosan futó 50 hetes mozgóátlag, valamint kicsit magasabban a 200 napos mozgóátlag.

Látható tehát, hogy ez igen fontos pontja az árfolyam alakulásnak. Az ilyen kulcsszinteken történnek a nagy dolgok, vagyis ha a befektetőket nyugtalanító problémák rendeződnek (erre van talán kisebb esély), akkor ezen a szinten megpattanhat az index új lendületet merítve az emelkedés folytatásához. Ha viszont az izgalomra okot adó jelenségek fennmaradnak, esetleg rosszabbodnak, akkor elég hamar az említett alakzatból számított 1130-1150 körüli értéken találhatja magát a tengerentúli tőzsdemutató, ami nyilván azzal járna, hogy magával rántaná a világ más tőzsdéin jegyzett részvények árfolyamait is.

Tőzsdeklub - Gede Balázs

 


Tőzsdeklub hírlevél feliratkozás

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!