2p

Erőteljesen visszaeső építési kedv fémjelezte a budapesti lakáspiacot 2008 első negyedévében. Az építési engedélyek száma 32 százalékkal, a készlet pedig 14 százalékkal csökkent.

Már a tavalyi év elejére is visszaesést várt mindenki a keresletben, de a számok rácáfoltak a pesszimista jóslatokra: az építési engedélyek és az átadott lakások száma is nőtt. A második félévben aztán elindult a visszaesés, aminek köszönhetően a kiadott építési engedélyek száma 3,9 százalékkal, az eladott lakások száma pedig 11,8 százalékkal volt kevesebb 2007- ben, mint a 2006-os esztendőben.

Idén folytatódott a visszaesés a piacon, az első három hónapban 32,1 százalékkal kevesebb lakás kapott építési engedélyt, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A jelentős csökkenés mögött az is állhat, hogy átrendeződni látszik a piac: a lakásszám jelentősen csökkent, az otthonok alapterülete viszont tovább emelkedett. Míg a 2007 első negyedévében megvalósult otthonok átlagos alapterülete 61,6 négyzetméter volt, addig ez a szám 2008 hasonló időszakában már 69,2 négyzetméter.

2008 első negyedévében - az egy évvel korábbival megegyező számú - összesen 18 új beruházás értékesítése kezdődött meg, melyekben a fejlesztők 1408 lakást alakítanak ki. Ez a lakásszám 7 százalékkal több mint 2007 azonos időszakában.

A várakozásokhoz képest kicsit megkésve, de a 2007-es esztendő második félévére már visszaesést mutatott a lakásvásárlási kedv. Jelentős keresletcsökkenés azonban csak 2008 első negyedévében jelentkezett. A tavalyi első negyedévhez képest idén 43,2 százalékkal kevesebb, 1561 lakás talált gazdára az első negyedévben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!