2p

Nagyon rosszul kezdték a kereskedést a vezető távol-keleti részvényindexek, majd a kínai feldolgozóipari statisztika megjelenése után javítottak a mutatók. A friss előzetes adatok szerint októberben javult a kínai feldolgozóipar teljesítménye, ami jó hír a gazdasági növekedés szempontjából.

8954 ponton fejezte be a szerdai kereskedést a tokiói tőzsde Nikkei 225 indexe, ez 0,67 százalékkal volt alacsonyabb a keddi értéknél. A hongkongi Hang Seng eközben a kereskedés második felére 0,15 százalékot veszített, a Shanghai Composite viszont már minimális pluszban volt. 0,67 százalékkal visszaesett a dél-koreai Kospi is a zárásra, míg a tajvani piacon 0,31 százalékos volt a lecsorgás.

A kezdeti pesszimizmus után a napközbeni hangulatjavulás annak volt köszönhető, hogy az HSBC előzetes adatai szerint a szeptemberi 47,9 pontról októberre 49,1 pontra emelkedett a kínai feldolgozóipar beszerzési menedzserindexe. Ez ugyan még mindig elmarad a növekedést jelző 50 pontos értéktől, de a jelek szerint már csak kismértékű zsugorodást jeleznek előre az iparágban a szereplők.

Ugyanakkor a fentiek azt mutatják, hogy a biztató kínai adat sem volt elég a teljes pozitív fordulathoz, ennek oka pedig a keddi gyenge amerikai teljesítményben keresendő. A tengerentúli részvénypiacok komoly pofont kaptak elsősorban a vártnál gyengébb harmadik negyedéves gyorsjelentések miatt. Kedden a DuPont, a 3M és a United Technologies is a vártnál rosszabb számokat közölt.

A gyenge amerikai vállalati jelentések és az időről időre előkerülő növekedési félelmek miatt a nyersanyagszektor képtelen magához térni, a szerdai napot is ennek az iparágnak a vesszőfutása jellemezte. Ausztráliában a BHP Billiton 1,38 százalékkal esett vissza a nap végére, míg a rivális bányavállalat, a Rio Tinto majdnem egy százalékkal ért kevesebbet, mint tegnap.

Tokióban is elsősorban a nyersanyagpiacnak volt köszönhető a visszaesés: a JX Holdings például 0,45 százalékkal lett olcsóbb, míg az Inpex 2,09 százalékos esést mutatott be. Hongkongban a Cnooc olajtársaság papírjai 1,84 százalékkal értek kevesebbet, mint tegnap, míg az Aluminium Corp. of China 1,94 százalékos gyengülésben volt a nap második felében, a PetroChina pedig 2,38 százalékot bukott.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!