4p

A nemzetközi bizalmi válság kiterjedésével tovább gyengül a forint: pénteken délelőtt háromnegyed tízkor 273,75 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután negyed ötkor tartott 271,70 forintos jegyzéssel szemben.

A nemzetközi bizalmi válság kiterjedésével tovább gyengül a forint: pénteken délelőtt háromnegyed tízkor 273,75 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a csütörtök délután negyed ötkor tartott 271,70 forintos jegyzéssel szemben.

A dollár jegyzése 184,05 forint 1,4870 dolláros euró árfolyam mellett a csütörtök délutáni 180,75 forint és 1,5031 euró/dollár után. A svájci frankot 181,56 forinton jegyezték 180,08 forint után, 100 japán jent pedig 213,05 forinton 208,67 forint után.

Csütörtökön bizalmi válság rázta meg a Dubai World fizetésképtelenné válása miatt a tőzsdéket és a deviza piacokat. Az európai tőzsdék három százalék körüli veszteséggel zártak, majd péntekre virradóra az ázsiai tőzsdék is 2-5 százalékos veszteségeket szenvedtek el.

A közel-keleti emirátus szerdán fél évi hitelezői türelmet kért legnagyobb állami vállalata, a Dubai World számára, a hír megroppantotta a tőzsdéket, világszerte estek az árfolyamok.

A moszkvai tőzsde 5 százalékos veszteséggel kezdett pénteken, a rubel két hónappal ezelőtti szintre gyengült vissza, átlépve a lélektanilag fontos 36-os árfolyam küszöböt az euró-dollár kosárral szemben. A főbb európai indexek is 1 százalék feletti veszteséggel nyitottak pénteken. A feltörekvő piacok összetett indexe 3 százalékos veszteséget mutatott
az európai kereskedés kezdetén.

Az arany ára péntek kora délelőtt 1143 dollár körül állt unciánként, 4,5 százalékkal alacsonyabban a csütörtökön beállított árfolyam rekordnál. Az olaj ára 73 dollár alá esett az európai nyitás idejére 74 dollár
feletti szintről.

Az árfolyam-csökkenéseket a dubaji sokk nyomán kibontakozó veszteségcsökkentő eladásoknak, a tőke biztonságos befektetésekbe történő áthelyezésének tulajdonítja a piac. A "befektetési mentsvár" devizák árfolyama (dollár, jen) erősödik, a kockázatos, magasabban kamatozó devizáké pedig csökkent, ilyen például a forint is.

A piacokon még csak mérlegelik a dubaji sokk hatását, egyetértés még csak abban született, hogy nem lehet felmérni sem terjedelmét, sem távlati kihatásait.

A japán jen árfolyama látványos erősödést ért el, újabb 14 éves csúcsot állítva a dollárral szemben. A jen-keresztárfolyamok éles esése pedig a többi devizával szemben nyereséghez juttatta a befektetési mentsvárként egyébként "saját jogán" is erősödő dollárt.

Az euró gyengülése a héten a dollárral szemben 1,5145-nél elért 15 havi árfolyam csúcsról folyamatosan tart és az európai kereskedés kezdetén 1,4840 környékén mozog. Elemzők szerint azonban az euró huzamosabb ideje tartó erősödő trendje a dollárral szemben nem sérül mindaddig, amíg az árfolyam 1,4822 felett marad. Abban az esetben viszont, ha 1,4813 alá esik, akár meg is fordulhat.

A térségbeli devizák éles árfolyam-csökkenéssel követték péntek reggel is a nemzetközi befektetői hangulat romlását, tetézve csütörtöki veszteségeiket. A zloty 4,16 körüli euró árfolyam környékéről 4,19 fölé lendült, majd 4,18-ra korrigált, a cseh korona 26,36-ról 26,46-ra gyengült, majd 26,40-re korrigált. A forint 273-ról 275 fölé gyengült az euróval szemben, majd 273-ra korrigált.


A kereskedők szerint a 275 forintos euró árfolyam szint áttörése nem valószínű. A térségbeli devizák árfolyama azonban legszorosabban a piaci kockázatvállalási hajlandóságot tükröző euró/dollár árfolyamot követi, ezért a további árfolyam alakulásra legnagyobb hatással az 1,4850 körüli euró/dollár ellenállási pont környékén történtek lehetnek. A dubaji válság lecsillapodásáig a piac 270-275 közötti forint árfolyamot vár.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!