2p

A kormányszóvivő hétfői internetes sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy egy amerikai gyógyszergyártó céggel folytatnak tárgyalásokat, de a cég döntést csak ősszel fog hozni.

Daróczi Dávid szerint múlt pénteken egy cég ügyvezető igazgatója számolt be arról, hogy amerikai anyavállalata vezetői azt fontolgatják, hogy egy nagy beruházást készítenek elő valahol Európában, és a lehetséges helyszínek között van Szeged is.

Úgy fogalmazott: "a kormányt köti az a szerződés, amit ezzel a bizonyos céggel kötött, ebben titoktartást fogadott a kormány, egészen addig, amíg a döntés meg nem születik, nem hozhatnak nyilvánosságra ilyen információkat."

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kecskeméti Mercedes-beruházásnál is az volt az egyik feltétel, hogy Magyarország semmilyen információt nem hozhat nyilvánosságra addig, amíg a cég be nem jelenti a döntését.

Mario Gattino, a Pfizer amerikai gyógyszergyár magyarországi leányvállalatának ügyvezető igazgatója múlt csütörtökön Budapesten arról beszélt, hogy a cég megfontolandó lehetőségként vetette fel - de egyelőre csak feltételes módban - egy kutatás-fejlesztési központ létesítését Magyarországon. Hozzátette, hogy a magyar kormány hozzáállása biztató, mivel támogatja a kutatás-fejlesztési tevékenységet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!