2p

Meghaladhatja a 100 milliárd forintot a Magyar Villamos Művek (MVM) vagyonvesztése a rossz szerződések miatt, ha az új vezetés nem teszi meg a szükséges lépéseket a vagyonvesztés megszüntetésére - nyilatkozta Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója a Magyar Nemzet pénteki számában.

"Amióta az új vezetés irányítja az MVM-et, hozzáláttunk az összes szerződés, beruházás átvilágításának, s várhatóan az üzleti év végéig valamennyit minősíteni is fogjuk. Az életképtelen, a társaság számára veszteséget termelő szerződéseket megszüntetjük, és megtesszük a szükséges lépéseket azért, hogy az állami vagyonvesztés megszűnjön" - közölte Baji Csaba.

A vezérigazgató szólt arról is: döntöttek arról, hogy az MVM csoport minden meglévő szerződéses jogviszonyt felbont a Kapolyi László nevével fémjelzett System Consulting céggel. Ez a cég volt az, amelyik miatt a Vértesi Erőművet 10 milliárd forint kár érte.

Az MVM csoporthoz tartozó Vértesi Erőmű csődegyezségével kapcsolatban a vezérigazgató azt nyilatkozta: a menedzsment kedvező csődegyezséget javasol. Az erről szóló elképzelést várhatóan december elején ismerhetik meg az erőműtársaság hitelezői.     

A Kapolyi László másik cégével, a Kárpát Energóval közös erőműprojektre eddig 18,5 milliárd forintot költött az MVM. Most az MVM menedzsmentje döntött a további finanszírozás megszüntetéséről. A vezérigazgató az interjúban azt sem nevezte kizárhatónak, hogy a Kárpát Energo felszámolásba kerül.

Az MVM új menedzsmentje megvizsgálta a Paksi Atomerőmű bővítésének tervét. Most annyi látszik - mondta a Magyar nemzetnek Baji Csaba -, hogy az drágább lesz a tervezettnél.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!