2p

Miközben idén a kormány feleannyi pénzzel támogatja a kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező Garancsi szövetségét, a sportegyesületeknek majdnem duplája jut a korábbinak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által közzétett dokumentum szerint idén 150 millió forintot adtak a Garancsi Istvánhoz köthető Magyar Természetjáró Szövetségnek. Az összeg pontosan a fele az előző évinek, hiszen akkor még 300 millió forinttal segítette ki az EMMI az éves szakmai programokhoz, és a megvalósításukkal összefüggő működési költségeket.

A természetjáróknak azonban nem feltétlenül kell aggódni a 2017-es év miatt, hiszen a korábbi közhasznúsági jelentések és beszámolók adatai alapján a költségvetés mellett az MFB-től, az MVM-től, a Magyar Postától és a Szerencsejáték Zrt-től is szép summát kapnak.

Az EMMI azonban nem mindenkinél felezte meg az idei támogatási összeget, úgy tűnik ugyanis, hogy a fővárosi sportegyesületeknek a korábbi összeg majdnem duplája fog menni. A költségvetésből minden évben kap támogatást a Fradi, az UTE, a BVSC, a HONVÉD, az MTK és a Vasas.

A legfrissebb dokumentum szerint eddig két egyesület kapott pénzt a sportszakmai többletfeladatok ellátásának és működésének támogatása címen: a Budapest Honvéd Sportegyesület és az Újpesti Torna Egylet. Mindkét egyesület egyaránt 590 milliós támogatásban részesült, miközben 2016-ben "csupán" 300 millió folyt a kasszába.

Top-támogatottak

A legtöbb támogatásban részesülők toplistája nem sok változást mutat a két hónappal ezelőtti állapothoz képest. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem 7,5 milliárdot kapott, a második helyre új szereplőként tűnik fel a Magyar Állami Operaház a maga 7 milliárdjával, amit az Andrássy úti épület rekonstrukciója címén kaptak az EMMI-től. A dobogó harmadik fokán változatlanul a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerepel.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!