4p

A magyar-amerikai politikai együttműködés teljes megváltozására számít Orbán Viktor miniszterelnök azzal, hogy a republikánus Donald Trump győzött az amerikai elnökválasztáson.

A kormányfő pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kifejtette: Magyarország gazdasági, biztonsági kapcsolatai eddig is erősek voltak az Egyesült Államokkal, a politikai együttműködés azonban állandóan zátonyra futott a demokrata párti washingtoni kormányzattal, az ugyanis egy "valóságtól elrugaszkodott liberális művilágban élte az életét", amelyet másokra - köztük Magyarországra - is rá akart kényszeríteni. Egy demokrata párti ideologikus gondolkodásmódot követett, demokráciát akart exportálni a világban úgy, ahogyan ő érti a demokráciát, és támogatta a világban zajló bevándorlási folyamatot - mondta. Arra a felvetésre, hogy a demokrata kormányzat "különösebben nem veregette a magyar kormány vállát", és számít-e változásra ebben, azt felelte: 180 fokosra.

Ilyen luxusszállodát nyitott Trump

Jobb hely lesz a világ az új amerikai elnökkel, "erre komoly esélyünk van" - jelentette ki Orbán Viktor, aki azt is mondta, hogy "egy új korszak küszöbén léptünk át". Szerinte a Brexit "kopogtatás volt ezen az ajtón, de most a küszöbön is átléptünk", "a valóság győzött".

Donald Trump várható politizálásáról szólva a miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy a kampány és a kormányzás két különböző dolog. Magyarország egy racionális, higgadt, átgondolt amerikai külpolitikában érdekelt - jelezte. Arra a felvetésre, hogy Donald Trump a kampányban úgy nyilatkozott a szabadkereskedelmi tárgyalásokról, hogy ő azt ebben a formában nem támogatja, Orbán Viktor úgy reagált: "mi sem, akkor ebben egyetértünk".

Megjegyezte, a jövőben az európai biztonság is más lesz, "többet kell áldoznunk a saját biztonságunk megvédésére", a megválasztott amerikai elnök ugyanis világossá tette, hogy "nem hajlandó tovább ugyanazt a cechet fizetni, mint eddig". "Nekünk is jót fog tenni, ha komolyabban állunk a biztonság kérdéséhez, és nem tekintjük azt olyannak, mint amit valaki más a kontinensen kívülről egy hatalmas amerikai hadsereggel garantál, hanem nekünk is tennünk kell az európai biztonságért" - fejtette ki.

Szerdai londoni látogatásáról, a Theresa May brit miniszterelnökkel folytatott tárgyalásáról szólva Orbán Viktor közölte: szó volt az európai migrációs politikáról is a találkozón, és a britek szintén azt gondolják, hogy egy államhatár jogellenes átlépése bűncselekmény. A Brexit, a britek távozása az EU-ból veszteség Magyarországnak, mert a legtöbb kérdésben a két nemzet álláspontja közel állt egymáshoz - értékelte.

A Nagy-Britanniában dolgozó magyarok ügyében megállapodás született abban, hogy a helyzetük nem romolhat a jövőben, feltéve, hogy a Magyarországon munkát vállaló briteké sem - közölte, hozzátéve, hogy az utóbbit könnyen megígérte, mert a magyar kormánynak nem érdeke az itt lévő britek helyzetének rontása. A vita arról folyik majd, hogy akik ezután akarnak Angliába menni, mehetnek-e vagy sem - jegyezte meg.

A kormányfő azt is mondta, hogy a külföldön vendégmunkásként dolgozó magyarokról csak a legnagyobb elismerés hangján szokott beszélni, mert tiszteletreméltónak tartja, ha valaki belevág abba, hogy megpróbál egy idegen világban boldogulni. Kiemelte egyúttal, hogy a külföldön dolgozó magyarok évente körülbelül ezermilliárd forintot küldenek haza, vagyis "ők a magyar gazdaság fenntartásában (...) nagyon komoly szerepet vállalnak".

"Hogy ki mikor érzi úgy, hogy inkább most már itthon folytatná az életét", senki nem döntheti el helyette. A kormánynak az a kötelessége, hogy Magyarországot vonzó, kiszámítható életet adó hellyé tegye - jelentette ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!