2p

Kínában 66 milliárd dollár működőtőkét fektettek be külföldiek az első nyolc hónapban, 18,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

A kínai kereskedelmi minisztérium szerdai közlése szerint augusztusban 7,6 milliárd dollár volt az új külföldi beruházás értéke, 1,4 százalékkal több, mint tavaly augusztusban.

A kínai kormány e hét elején közölte, hogy rövidesen bővíti azoknak a gazdasági ágazatoknak a számát, amelyekben külföldi cégek megjelenhetnek beruházóként.

A kínai kormány hűtő intézkedései nyomán a kínai gazdaság növekedése a második negyedévben 10,4 százalékosra lassult az első negyedévi 11,9 százalékról, rendre éves összehasonlításban, de a második negyedévben Kína így is megelőzte Japánt mint a világ második számú gazdasága abszolút értékben az Egyesült Államok mögött. A kormány hivatalos célja 8 százalékos növekedés idén, de a kínai statisztikai hivatal vezetője szerdán 10 százalékos GDP-növekedést valószínűsített évi átlagban.

Kína hazai összterméke (GDP) 2008-ban 9,6 százalékkal, tavaly 9,1 százalékkal bővült. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) utolsó - júliusi - előrejelzése idén 10,5 százalékos, jövőre 9,6 százalékos gazdasági növekedéssel számol. Áprilisban az IMF 10 százalék többletet jósolt erre az évre, illetve 9,9 százalékot jövőre.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!