2p

A plusz félszázalékos mérséklődés nem tűnik soknak, és valóban, nem is jelent sokat a munkaadónak.

Az Országgyűlés elfogadta a szociális hozzájárulási adó csökkentéséről és a kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet képviselői önálló indítványként nyújtott be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Cseresnyés Péter államtitkár. A jogszabályt 155 igen és 27 nem szavazattal fogadta el a parlament.

(MTI)

2018. január 1-jétől a szociális hozzájárulási adó 22-ről 19,5 százalékra mérséklődik, ami a tervezettnél 0,5 százalékponttal nagyobb mértékű csökkentés. Ezzel párhuzamosan az egészségügyi hozzájárulás 22 százalékos mértékű kulcsa is csökken 19,5 százalékra.

A törvény nyomán a főállású kisadózók által igénybevett pénzbeli ellátások alapja 94 400 forintra, illetve magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 158 400 forintra emelkedik. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szabályai is módosulnak, amelynek értelmében a kifizetőt terhelő ekho 20-ról 19,5 százalékra csökken.

A szocho plusz félszázalékos csökkentésről októberben nújtotta be a törvényjavaslatot Varga és Cseresnyés. Akkor kiszámoltuk, hogy ennyi mérséklés kevés: mivel ezt a közterhet a munkaadó fizeti a munkavállaló bruttó bére után, így közvetlen hatással nem lesz a pénztárcánkra, nem fogunk ezzel többet hazavinni. Ugyanakkor a munkaadóknak némi megtakarítást jelent, de nem eleget.

via MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!