3p

A közbeszerzések értéke 2006-ban megközelítette a 2000 milliárd forintot, ezzel mintegy 500 milliárddal, 30 százalékkal haladta meg a 2005. évit - közölte Berényi Lajos, a Közbeszerzések Tanácsának elnöke.

Dinamikusan, 30 százalékkal nőtt tavaly a közbeszerzések értéke, derült ki egy szerdai sajtótájékoztatón. Az összes közbeszerzés értéke 2000 milliárd volt, amely már tartalmazza az egyszerűsített eljárásokat is, amelyeknek becsült értéke 300 milliárd forint. Tavaly az ajánlatkérők 4.957 közbeszerzési eljárást folytattak le, ami 2005-höz viszonyítva jelentős, 31 százalékos növekedés. Ez a szám azonban nem tartalmazza az egyszerű eljárások számát, ami több ezret is kitehet.

Új lendületet adtak az uniós pályázatok

Berényi Lajos szerint az idén két ellentétes tendencia határozza meg a közbeszerzési piacot. Egyrészt az uniós pályázatok aránya és értéke jelentősen emelkedhet, másrészt a gazdasági fejlődés lassulása, és a szigorító pénzügyi intézkedések miatt az önkormányzatok és központi költségvetési szervek beszerzései jelentősen csökkenhetnek. Ezért a közbeszerzések értéke 2007-ben legfeljebb csekély mértékben emelkedik.

A tenderek 67 százaléka a nemzeti szabályok, 33 százaléka az EU eljárás szabályainak megfelelően bonyolódott. Az uniós szabályok szerinti procedúrák aránya 7 százalékponttal nőtt. A lefolytatott közbeszerzések értékét tekintve 45 százalék nyílt eljárás volt, a tárgyalásos eljárások 48,1 százalékot, a meghívásos eljárások 4,4, az egyszerűsített eljárások 2,5 százalékot tettek ki. Tavaly lényeges arányelmozdulás nem történt 2005-höz viszonyítva.

Építkezésre ment a legtöbb pénz

A közszolgáltatók voltak a legnagyobb megrendelők, ők a tenderek értékének a 35,9 százalékát képviselték, míg a második legaktívabbak, 31,9 százalékkal az önkormányzatok lettek. A közjogi szervek 16,7 százalékkal, és a központi költségvetési szervek 12,3 százalékkal, míg az egyéb kategóriába sorolt ajánlatkérők 3,2 százalékkal részesedtek a közbeszerzésekből. A pénzek leggyakrabban (47,4 százakéban) építkezésre, szolgáltatásokra (28,5 százalék), illetve árubeszerzésre (24,1 százalék) mentek.

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDb) előtti eljárások száma tavaly 858 volt, szemben a megelőző évi 1.091-gyel. A testület 292 esetben állapított meg jogsértést, 293 esetben elutasította a beadványt, 215 alkalommal megszüntette. Jelenleg a döntőbizottság előtt 58 folyamatban lévő ügy szerepel. Tavaly 330 millió forint bírságot szabtak ki, szemben a 2005. évi 420 millióval. A KDb 2006-ban kiadott határozataival kapcsolatban 178 esetben fordultak keresettel a Fővárosi Bírósághoz, ami 32-vel kevesebb, mint az azt megelőző évben.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!