5p

1995. augusztus 16-án jelent meg az Internet Explorer, a világ legelterjedtebb grafikus böngészőprogramja.

A világháló (World Wide Web) feltalálója, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezetnél (CERN) dolgozó Tim Berners-Lee 1991-ben mutatta be kollégáinak NeXT számítógépre kifejlesztett első böngészőprogramját, a WorldWideWebet, amely akkor az egyedüli eszköz volt a weboldalakon való keresésre. A böngésző nevét később Nexusra változtatták, hogy megszüntessék a szoftver és a világháló azonos elnevezéséből eredő fogalmi zavart. 1993. április 30-án a CERN a forráskódot és a világhálót közkinccsé, mindenki számára szabadon és ingyen hozzáférhetővé tette.

A fejlesztésekbe egyre többen kapcsolódtak be, az első korai böngészőprogramok közül az 1992-ben írt Lynx a műfaj doyenjeként még ma is működik, szöveges megjelenítési felülete és élemedett kora ellenére még mindig hatékonyan használható a modern web böngészésére, többek közt a Wikipédia szerkesztésének interaktív feladatára is.

Újraindultak az EU-s pályázatok! Ha pályázna, segítünk!

1993-ban az Illinois-i Egyetemen mutatkozott be a Marc Andreessen által megalkotott Mosaic, amely könnyen kezelhető és telepíthető volta miatt gyorsan elterjedt, s később az önállósult Andreessen továbbfejlesztésében, már Netscape Navigatorként jelentősen hozzájárult a világháló népszerűsítéséhez. Az eredetileg UNIX-ra írt, majd platformfüggetlenné tett Mosaic volt az első webböngésző, amely a képeket a szövegekkel együtt tudta kezelni. A Mosaicnak az egyetem birtokában maradt licencét később megvásárolta a Spyglass cég, de böngésző szoftvere, a Spyglass Mosaic nem vonzotta a felhasználókat.

A Windows operációs rendszer létrehozója, a jól prosperáló Microsoft cég kicsit megkésve, 1995-ben nyitott a világháló felé, és ekkor sem önálló fejlesztéssel rukkoltak elő, hanem megvásárolták a Spyglass Mosaicjának licencét. (A megállapodás alapján negyedéves díjat és a programból származó bevétel egy részét fizették érte.) A böngészőt továbbfejlesztették, és 1.0-ás változatát 1995. augusztus 16-án Internet Explorer néven, a Microsoft Plus! for Windows 95 csomag részeként dobták piacra. Megjelenésével elkezdődött a piaci részesedés megszerzéséért folyó úgynevezett böngészőháború.

A versenyben az Internet Explorer (IE) egyre több újdonságot bemutató változatait piacra dobva növelték népszerűségüket. Az 1.5-ös a Windows NT számára készült, és támogatta az egyszerű táblázatokat is. Az 1995 novemberében kiadott 2.0-ás verzió Windows 95 és NT platformra jelent meg, majd 1996 áprilisában Windows 3.11-re és Macintoshra is portolták. A Microsoft az IE-t a harmadik változattól kezdve a Windows operációs rendszerek részeként kezelte, de még nem integrálta az operációs rendszerbe. Mivel közvetlen bevételt nem hozott, a Microsoftnak csak a negyedéves díjakat kellett kifizetnie a Spyglassnek, amelynek végül ajánlatot tett a felvásárlásra. A 8 millió dollárért gazdát cserélt böngésző a Microsoft birodalom egyik építőköve lett.

A 3-as verzió már az Internet Mail levelező, a News 1.0 hírolvasó és a Windows Address Book címjegyzék-alkalmazásokkal bővült, fejlettsége megközelítette a piacvezető Netscape Navigatorét: támogatta a Netscape bővítményeit és a JavaScript visszafejlesztett változatát, a JScriptet. Az Explorer egyre jobban terjeszkedett, és népszerűsége csúcsán, 2002-ben szinte egyeduralkodóként, 95 százalékos részesedéssel uralta a piacot.

A 2001. október 25-én a Windows XP-ben publikált 6.0-ás verzióval kapcsolatban azonban sorozatos biztonsági problémák merültek fel, a kifogásokat is csak nehézkesen orvosolták. A cég szinte az egész böngészőfejlesztő csapatát elbocsátotta, újabb frissítéseket sem jelentetett meg, ami piaci fölényének sokkoló elvesztéséhez, a Mozilla Alapítvány nyílt forráskódú Firefox böngészőjének előretöréséhez vezetett.

Öt év kihagyás után, 2006. október 18-án mutatták be az IE következő, külön már nem letölthető 7-es verzióját, és utódait is az operációs rendszerrel együtt fejlesztik, a frissítések az operációs rendszer frissítéseként jelennek meg. (A javított változatokkal az IE a piaci részesedés 50 százalékára tornázta vissza magát.)

Az Európai Bizottság 2009-ben az uniós versenyjoggal ellentétesnek találta a böngészőnek a Windows operációs rendszerrel való összekapcsolását, és a jogvitát követően a Microsoft vállalta, hogy 2014-ig az Európai Unióban forgalomba hozott minden Windowson megjelenít egy böngészőválasztást lehetővé tevő ablakot. 2011 májusa és 2012 júliusa között azonban a Windows 7 egyes szervizcsomaggal frissített változatainál ez az ablak nem jelent meg, ezért 2013-ban az Európai Bizottság rekordösszegű, 561 millió euró büntetést szabott ki a Microsoftra, amiért megsértette a saját maga által vállalt kötelezettséget.

Az Internet Explorer utolsó, 11-es (Windows 8.1-gyel kifejlesztett) verzióját 2013. október 17-én hozták ki. A tervek szerint 2015. szeptember 30-ig támogatják működését, szerepét a nyomdokaiba lépő Microsoft Edge veszi át.

A Project Spartan kódnév alatt megalkotott Microsoft Edge böngészőt 2015. január 21-én mutatták be, Windows 10 operációs rendszerű eszközökre (személyi számítógépek, okostelefonok és tabletek) fejlesztették ki. A mindenki által jól ismert "e" logón a könnyű felismerhetőség érdekében csupán egy árnyalatnyit változtattak. (A Windows 10 július 29-én jelent meg azzal a céllal, hogy egységesítse a Microsoft különböző termékcsaládjai által használt Windows operációs rendszereket.)

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!