2p

Egy bűnszervezet elsősorban étolaj és cukor kereskedelemmel foglalkozó cégláncolatot működtetve több mint két és félmilliárd forint áfát csalt el, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) vádemelési javaslatot tett az ügyben a Fővárosi Főügyészségnél - közölte az adóhivatal csütörtökön.

A közlemény szerint a 28 gyanúsított tizenhat gazdasági társaságot működtetett, amelyek a Szlovákiából beszerzett árukat Magyaroszágon - egy általuk létrehozott cégláncolat közbeiktatásával - főként multiknak, élelmiszerláncoknak, nagyüzemi felhasználóknak értékesítették. Azonban az áru a valóságban egyenesen a megrendelők, vevők címére érkezett, csak papíron futott ennél nagyobb kört a cégek között.

A pénzügyi nyomozók lefoglaltak 22 millió forint készpénzt, valamint 145 millió forint értékben nagy értékű gépkocsikat, motorkerékpárokat, karórákat. Zárolták az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit és az elkövetők ingatlanjait. Összesen mintegy 800 millió forint értékű vagyont biztosítottak.

Ezek voltak az elmúlt évek legnagyobb vállalati bűnügyei

A bűnszervezet "feje" az áfacsalásból megszerzett pénzből luxusingatlan építésébe kezdett. Szerették a fényűzést, a gyanúsítottak otthonában több száz pár cipőt találtak, köztük több százezres darabok is voltak - írják.

A stróman cégek ügyvezetői hajléktalan, munkanélküli személyek voltak, helyettük ténylegesen a bűnszervezet tagjai irányítottak; ők intézték az adminisztrációval, logisztikával kapcsolatos feladatokat. Négy stróman ügyvezető ellen elfogatóparancs van érvényben, egy stróman Franciaországban tölti börtönbüntetését. A bűnszervezet irányítója és "helyettese" házi őrizetben van, a strómanokat felhajtó férfi lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll - írja a NAV.

Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás, üzletszerűen elkövetett pénzmosás, számvitel rendjének megsértése, és közokirat-hamisítás miatt élnek vádemelési javaslattal - áll az adóhivatal közleményében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!