3p

A Budapest Bank, a Credigen Bank, a Magyar Cetelem Bank és a Raiffeisen Bank ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után.

A Budapest Bankot (BB) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megszegése miatt 2 millió forintra bírságolta a felügyelet, s elrendelte, hogy maradéktalanul tartsa be az ügyféltájékoztatásra valamint értesítési kötelezettségre vonatkozó szabályokat. A határozat indoklásából kiderül: a panaszos végtörleszteni kívánta jelzálogkölcsönét, de a bank munkatársa - az ügyfél figyelmeztetése ellenére - olyan időpontot jelölt meg a törlesztés lehetséges napjaként, amivel a szerződésben rögzített feltételek nem teljesültek. Emiatt a bank elutasította a kérelmet. Ráadásul a BB nem tett meg mindent azért, hogy erről az ügyfelet értesítse, így az előtörlesztésre csak hónapokkal később kerülhetett sor.

A Credigen Bankot arra szólította fel a felügyelet, hogy maradéktalanul érvényesítse a Magatartási Kódexben foglalt transzparencia elvét, az árfolyam különbözet elszámolásáról szóló visszaigazolásokon egyértelműen és tételesen tüntesse fel az árfolyamkülönbözet összegét, az elszámolás napján aktuális, valamint a bázisárfolyamot, és rögzítse az érintett időszakot. A PSZÁF egy ügyfélpanasz kivizsgálása során azt állapította meg, hogy az árfolyamkülönbözet elszámolásáról szóló visszaigazolások nem tartalmaznak egyértelmű információkat arról, hogy mely időszakra vonatkozóan keletkezett árfolyam különbözetről van szó, milyen mértékű a bázis, illetve az elszámolás napján aktuális árfolyam, valamint a különbözet pontos összege.

A Magyar Cetelem Bankot (MCB) informatikai hiba orvoslására szólította fel a PSZÁF. A bank egyik ügyfele törlesztette fennálló hiteltartozását, ennek ellenére a kölcsönszerződés felmondásáról szóló értesítést küldtek neki, amelyben közel 296 ezer forint további tartozást állapítottak meg. A határozat indoklásából kiderül: az ügyfél tényleges tartozásánál 3.854 forinttal kevesebbet fizetett be, emiatt a szerződést nem zárták le. Az MCB azonban informatikai hiba miatt részleges előtörlesztés helyett a törlesztő részletek meg nem fizetését rögzítette számítástechnikai rendszerében, s emiatt felmondta a panaszos ügyfél kölcsönszerződését. A bank a 3.854 forint különbözetet végül jóváírta az ügyfél számláján és lezárta a kölcsönszerződést.

A Raiffeisen Bankot azért panaszolta be egy ügyfél, mert miután a banknál vezetett pénzforgalmi számláját megszüntette, a hitelintézet többszöri ígérete ellenére nem tett eleget a cégbíróság felé bejelentési kötelezettségének. Emiatt az ügyfélnek 15 ezer forintos igazolási díjat kellett befizetnie a banknak, hogy közbeszerzési eljárás során igazolni tudja pénzforgalmi számlájának megszüntét. A bank szerint a jelentés elmaradását egy technikai hiba okozta, amiért elnézést kért az ügyféltől, és közölte: visszakapja a befizetett díjat. A PSZÁF felszólította a Raiffeisent arra, hogy a technikai hiba miatt felmerülő panaszok esetében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegye meg.

A Közlekedési Biztosító Egyesületet 500 ezer forintra bírságolta a felügyelet a fogyasztói panaszok megválaszolására irányadó rendelkezés megsértése miatt.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!