5p

A kormány a következő években mintegy 300 milliárd forintot fordít élelmiszer-ipari fejlesztésekre – mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken, Székesfehérváron, ahol felavatta a Mondelez International csoporthoz tartozó Győri Keksz új gyártósorait.

Varga Mihály szerint a kormányzati támogatásokkal nemcsak a termelés bővülését és az új munkahelyek létrejöttét támogatják, hanem a magasabb feldolgozottságú termékek előállítását is.

A kormány határozott céljának nevezte, hogy Magyarországot olyan sikeres ipari országgá tegye, amely helytáll a nemzetközi versenyben, fenntartható növekedési pályára áll és ezzel biztos megélhetést teremt a magyar emberek számára.

„Erre csak akkor van esélyünk, ha a következő években az ipari termelésen belül jelentősen növeljük a magas hozzáadott értékű, illetve magas feldolgozottságú termékek arányát, vagyis erőteljesen támogatjuk ezeknek az ágazatoknak a térnyerését” – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar Magyarország feldolgozóiparának egyik meghatározó ágazata: több mint 90 ezer embernek ad munkát, és 2013-ban, kerekítve, 3200 milliárd forint árbevételt állított elő. Az export árbevétel aránya is jelentős, tavaly 30 százalék feletti volt, és itt is növekedés figyelhető meg, hiszen az elmúlt öt évben több mint 8 százalékos bővülést ért el az ágazat – mutatott rá.

Közölte, hogy az ágazat cégeinek adózás előtti eredménye is ennek megfelelően alakult: 2013-ban meghaladta a 70 milliárd forintot, ami több mint 30 százalékos javulást jelent az előző évhez képest.

Varga Mihály elmondta: tények támasztják alá, hogy a kormánynak sikerült olyan szabályozási és gazdasági környezetet teremtenie, amely kedvez a növekedésnek és kedvez a hazánkban működő nagyvállalatoknak is. Örömének adott hangot, hogy „közös munkánk eredményeként erősödik a magyar gazdaság”.

Hangsúlyozta, hogy az ország túllépett a recesszión, a növekedés egyre biztosabb lábakon áll, egyre egészségesebb szerkezetű és bővült az időhorizontja is. Hozzátette: ezt tükrözi, hogy az unió tagjai között Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a foglalkoztatottak száma, csökkent a munkanélküliség, és a gazdasági növekedés a második negyedévben hazánkban volt a legmagasabb.

Elmondta, a feldolgozóipar kiemelkedően jól teljesít. Idén júliusban termelése 13 százalékkal emelkedett az előző évihez képest és havi bontásban is 10 százalék körüli növekedést mutat.

A miniszter szerint komoly bizakodásra ad okot, hogy az ágazat összes rendelésállománya az idei év minden hónapjában jelentősen meghaladta az előző évi adatokat. Júniusban és júliusban például 20 százalékkal, amin belül a belföldi és az export rendelésállomány is emelkedett. Minden azt mutatja, hogy ebben az ágazatban továbbra is növekedéssel számolhatunk – tette hozzá.

Varga Mihály kifejtette, a Győri Keksz nagy értékű fejlesztése is bizonyítja, hogy milyen sok gazdasági lehetőség van a magyar iparban: a beruházók bíznak a kormány gazdaságpolitikájában és értékelik a magyar emberek hozzáértését.

Elmondta: a most megvalósult fejlesztés több mint 350 új munkahelyet hozott létre, és több száz családnak biztos megélhetést teremt.

Philip A. Hodges, a Mondelez Europe szenior alelnöke kiemelte: a Mondelez International jelentős összeget, 2012 óta több mint egymilliárd dollárt fordított világszerte a gyártókapacitások fejlesztésébe. „Sok tényező döntött Székesfehérvár mellett, de leginkább a szakképzett munkaerő, a földrajzi elhelyezkedés és a stabil gazdasági környezet volt meggyőző” – fogalmazott, hozzátéve: a kibővített gyár egy hároméves projekt csúcsa, amely a fenntartható gyártás és a versenyképes termékek szimbóluma is egyben.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester hangsúlyozta: Székesfehérvár büszke arra, hogy Magyarország egyik legfontosabb gazdasági központja, és ezt a kulcsszerepet sok kisebb és nagyobb, hazai és nemzetközi vállalat együttes teljesítménye adja. Köszönetét fejezte ki a Mondeleznek, amiért a város mellett döntött és beruházásával öregbíti Székesfehérvár nemzetközi hírnevét Európa számos országában.

Mayer Gábor, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a kapacitásbővítés után már nem csak Nyugat-Európa, hanem Magyarország és Kelet-Európa piacait is ellátják új termékeikkel.

Három év alatt mintegy 50 millió dollárt, azaz több mint 11 milliárd forintot fektetett a Mondelez International európai szervezete a csoporthoz tartozó Győri Keksz székesfehérvári csokoládéüzemének fejlesztésébe. Három új gyártósort telepítettek, a 100 százalékban önerőből megvalósított új beruházás több mint 350 új munkahelyet teremtett a térségben.

A beruházásnak köszönhetően igazi világmárkák „költöztek” a gyárba: a világon kizárólag itt készülnek a Milka és a Cadbury TUC, LU illetve Ritz kekszes csokoládé szendvicstermékei.

A növekvő piaci igények kielégítésére a Mondelez nemcsak új gyártósorokat telepített, hanem új csokoládé silóval és csomagoló-, illetve alapanyagraktárral is bővítette az üzem területét. A három ütemben megvalósult új beruházás 70 százalékkal növelte a gyártókapacitást.

A Mondelez International Inc. a snackek területén globális nagyhatalom, éves bevétele 2013-ban 35 milliárd dollár volt. A cég 165 országban van jelen, 30 ezer embert foglalkoztat és globális piacvezető a keksz, csokoládé, rágógumi, cukorka, kávé- és italporok területén.

A Mondelez International magyarországi kereskedelmi képviselete, a Mondelez Hungária – jogelődjei révén – immár húsz éve működik Magyarországon. A cégcsoport hazánkban két gyárral rendelkezik: a Győri Keksz Kft. győri üzemében cukorkákat gyártanak, a székesfehérvári üzemben pedig például kekszeket, csokoládékat állítanak elő.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!