2p

Már csak abban kellene megállapodni, hogy mi fér bele a fejlesztési programba.

A jövő évi költségvetési törvényjavaslat tartalmazza a fővárosi kórházfejlesztési tervek fedezetét. Az Egészséges Budapest Programra összességében 30 milliárd forintot különítettek el az Emberi Erőforrások Minisztériumának büdzséjében.

Balog Zoltán erőforrás miniszter 

A programról még múlt nyáron született kormányhatározat. Ennek értelmében a fővárosban négy központ jön létre, ahol a legmagasabb szinten nyújtanak ellátásokat. Az Észak-pesti centrum a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ bázisára épül, a Dél-pesti centrum az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-rendelőintézet és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet infrastruktúrája alapul. Az Észak-budai centrum az ottani közlekedésfejlesztési beruházások függvénye, míg a Dél-budai centrum helyszínéül Kelenföldet jelölte ki a határozat. Itt épülne a tervek szerint egy új, úgynevezett szuperkórház.

A szükséges előkészítő munkákkal elvileg múlt hónap végéig kellett végezie az emberi erőforrások miniszterének és a nemzeti fejlesztési miniszternek, illetve a honvédelmi tárca vezetőjének. Június végére kell elkészülnie a széles értelemben vett hatástanulmánynak, melyben a társadalmi, gazdasági, közlekedési és egyéb hatásokat kell elemezniük a minisztériumoknak.

Ami a Kelenföld térségében tervezett beruházást illeti, az előkészítés során egy kis bizonytalanság tapasztalható, mert míg a kormány egy szuperkórházat álmodott ide, zöldmezős beruházásként, addig a főpolgármester, Tarlós István a minap úgy nyilatkozott, hogy elé egy olyan koncepciót terjesztettek, ami több, már működő intézményre alapozza az egészségügyi ellátórendszert. A főpolgármesternek imponált a tervezet.

A 30 milliárd forint természetesen csak arra elég, hogy a fejlesztések elkezdődjenek, ahhoz több idő és pénz kell, hogy az új szuperkórház ellátást is tudjon nyújtani (már ha tényleg lesz ilyen). Kormányzati politikusok nem vállalkoznak arra, hogy megbecsüljék, mikor nyithatja meg kapuit az intézmény. Az évtized vége előtt erre nem sok esély van.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!