2p

A friss zöldségek drágulása szeptemberre olyan szintre gyorsult, amelynél magasabbat utoljára 2012 őszén láthattunk.

A friss zöldség most szeptemberben 24,4 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban, amellyel három éves rekord dőlt meg – derül ki a KSH adataiból.

Fontos kihangsúlyozni, hogy ez éves bázisú adat, tehát a zöldségek ára tavaly szeptemberhez képest nőtt ennyivel. Ebben az adatban tehát a szezonális hatások - amelyek egyébként erre a termékcsoportra különösen hatnak – kiszűrődnek.

Ennél komolyabb drágulásra pont 3 éve, 2012 szeptemberében volt példa, amikor az árak 30,8 százalékkal nőttek éves bázison.

Összességében olcsóbb volt az életünk

Szeptemberben ismét defláció volt Magyarországon, amely nagy részben annak köszönhető, hogy az üzemanyagok éves bázison még az eddigi rekorder januárnál is olcsóbbak voltak. Szeptemberben 17 százalékos volt a csökkenés mértéke, az év első hónapjában pedig 16,5.

Ez főként a dízel ára miatt volt, amely a januári 353 helyett 349-be került szeptemberben. Bár a benzin ára 347 volt a 334-gyel szemben, a gázolaj súlya nagyobb az inflációs kosárban, hiszen jóval többet fogyasztunk belőle.

Az üzemanyagárak alacsony szintje ellensúlyozta a szolgáltatások 2 százalékos, illetve a szeszes italok és dohányáruk 3,9 százalékos drágulását. A defláció irányába hatott ugyanakkor, hogy a háztartási energia még mindig 2,7 százalékkal olcsóbb éves bázison.

Tovább gyorsul a cigaretta drágulása

Ahogy arról már két hónappal ezelőtt is írtunk, a cigaretta árának emelkedése ismét gyorsulni kezdett éves bázison. Ennek mértéke szeptemberben 4,2 százalék volt, amely nyilván elmarad a kiskereskedelem teljes átalakításának következtében látott drágulástól, de jelzi, hogy az elmúlt időszakban bejelentett intézkedések, mint pl. a szektorális különadó állandóvá tétele, vagy az ellátó beiktatása az értékesítési láncba, ismét felverheti az árakat.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!