3p

Ez 1000 milliárd forintál is több. Csökkentették a növekedési előrejelzésüket is.

A brit kormány 3 milliárd fontot (több mint ezermilliárd forintot) különít el a brit EU-tagság megszűnésével összefüggő bármilyen jövőbeni pótlólagos finanszírozási igényre - mondta a következő pénzügyi év költségvetési tervezetét ismertetve szerdán a brit pénzügyminiszter. Philip Hammond a londoni alsóházban felszólalva közölte azt is, hogy a korábbi előrejelzéseknél gyengébb gazdasági növekedés várható az idén.

Hammond kijelentette: a kormány a most bejelentett, két évre szóló 3 milliárd fontos Brexit-alapon túl is kész további költségvetési forrásokat felszabadítani "szükség esetére". A pénzügyminiszter közölte azt is, hogy a kormány számára hivatalos előrejelzéseket készítő Költségvetési Felelősség Hivatalának (OBR) módosított prognózisa szerint a brit hazai össztermék (GDP) az idén a korábban várt 2 százalék helyett 1,5 százalékkal növekszik. Az OBR a következő években a növekedés további lassulására számít: jövőre 1,4 százalékos, 2019-ben 1,3 százalékos GDP-bővülés szerepel a friss előrejelzésében.

A hivatal prognózisa szerint a későbbi években kezdődik csak valamelyes gyorsulás: a költségvetési tervezetben foglalt távlati előrejelzés a 2020-2021-es pénzügyi évre 1,5 százalékos, 2021-2022-re 1,6 százalékos növekedést valószínűsít.

Az üzleti szektor hasonlóan borús, esetenként még borúlátóbb előrejelzéseket tart érvényben, mindenekelőtt a Brexit-folyamat körüli bizonytalanságok miatt. A brit üzleti vállalkozások érdekképviseletét ellátó Brit Kereskedelmi Kamarák legutóbbi, felülvizsgált előrejelzésében közölte, hogy jövőre 1,2 százalékos, 2019-ben 1,4 százalékos növekedést vár a brit gazdaságban. Az üzleti szervezet a 2018-ra és 2019-re szóló GDP-növekedési becslést egyaránt rontotta: előző előrejelzésében erre a két évre 1,3 százalékos, illetve 1,5 százalékos növekedési várakozás szerepelt.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) minap Londonban ismertetett éves országjelentése szerint ha a brit kormány az EU-tagság megszűnésének várható időpontjáig, 2019 márciusáig nem tud szabadkereskedelmi megállapodásra jutni az EU-val, és emiatt az unióval folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályrendszere lép érvénybe - amely vámjellegű és egyéb akadályok megjelenésével járna a kétoldalú kereskedelemben -, az a brit gazdaság növekedési ütemét már abban az évben 1,5 százalékponttal lassítaná. Ez akár recessziót is jelenthetne, mivel a távlati előrejelzések 2019-re 1,5 százaléknál lassabb növekedést valószínűsítenek.

A brit pénzügyminiszter által szerdán ismertetett költségvetési tervezet szerint mindazonáltal a vártnál gyengébb növekedési környezetben is folytatódik az államháztartási hiány és az államadósság leépítése. Philip Hammond közölte: a kormány az idén 2,4 százalékos, a következő évekre 1,9, 1,6, 1,5, 1,3, végül a 2022-2023-as pénzügyi évre 1,1 százalékos deficitcélt tűzött ki.

A hazai össztermék arányában mért államadósság-ráta Hammond várakozása szerint 86,5 százalékon tetőzik az idén, és az előrejelzési távlat végét jelentő 2022-2023-as pénzügyi évben 79,1 százalékra csökken. Hammond már egy éve, tavaly novemberben bejelentette: az EU-tagságról rendezett - a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert - népszavazás utáni "megváltozott" gazdasági környezetben a kormány már nem tartja magát ahhoz az eredeti célhoz, amely az évtized végére többletet tűzött ki az államháztartás egyenlegében.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!