400 milliós bírságot szabott ki az MNB


A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 180 millió forint bírságot szabott ki a luxemburgi Indumet S.A. társaságra, illetve 210 millió forintos bírsággal sújtotta a magyar R-TAIL Concept Kft.-t engedély nélküli követelésvásárlási tevékenység miatt - közölte a jegybank hétfőn.

A jegybank mindkét ügyet a jogosulatlan követelésvásárlások visszaszorítására indított vizsgálatsorozata keretében tárta fel, és mindkét ügyben büntetőfeljelentést is tett az illetékes nyomozó hatóságnál.

A két társaság neve azért merült fel, mert az MNB 2015-ben több mint négyszáz itthoni pénzügyi intézményt kötelezett rendkívüli adatszolgáltatásra azok eladott követelései kapcsán. Ennek nyomán több ezer engedményezési ügyletet és követelésvásárlót ellenőrzött, tucatnyi piacfelügyeleti eljárást indított, több esetben már felügyeleti intézkedést is hozott.

A jegybanki vizsgálatok mind az Indumet S.A., mind az R-TAIL Concept Kft. esetében megállapították, hogy a cégek üzletszerű tevékenységük keretében - azaz rendszeresen, nyereség érdekében, előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésével - vásároltak követeléseket. Az Indumet S.A., illetve az R-TAIL Concept Kft. ugyanakkor nem rendelkezett/rendelkezik a tevékenység végzéséhez szükséges felügyeleti engedéllyel.

A közlemény emlékeztet: az MNB a pénzügyi intézmények adatszolgáltatásai alapján 2015 őszén vezetői körlevélben is felhívta e piaci szereplők figyelmét arra: a velük szerződő jogosulatlan követelésvásárlók részéről akár egyetlen követeléscsomag megvásárlása, vagy több esztendőn át naptári évente egy követelés megvétele, illetve egy évben akár már két követelés megvásárlása is üzletszerű pénzügyi tevékenységnek minősülhet.

MTI




Ajánló

Etikettek óriási választékban! Ha minőségi terméket keres, nálunk jó helyen jár, az Avery Zweckform etikettek teljes palettája megtalálható a kínálatunkban!

- Avery univerzális etikett címkék
- Avery színes univerzális etikett címkék
- Avery azonosító etikett címkék
- Avery visszaszedhető etikettek

További ajánlataink:
Prezentációs eszközök - Vizuál táblák, Flipchartok, Kiegészítők, Markerek és táblafilcek
Nyomtatási eszközök - Utángyártott tonerek, Utángyártott tintapatronok
Csomagolás - postázó dobozra, postázó dobozra, stretch és légpárnás fóliák

.
Primalak

Folyamatosan keresünk több éves tapasztalattal rendelkező ingatlan tanácsadó munkatársakat!

Ha úgy szeretnél együtt dolgozni az ingatlanpiacon közel 15 éve sikeres vezető kollégáinkkal, hogy közben a jutalék jelentős része is Nálad marad, fényképes önéletrajzzal jelentkezz a iroda@primalak.hu e-mail címen, vagy lépj kapcsolatba velünk telefonon, a 06-30-839-3762-es számon!

hirdetés
Orbánék döntöttek: Magyarország visszalép az olimpiai pályázattólOrbánék döntöttek: Magyarország visszalép az olimpiai pályázattól

Visszalép Magyarország a budapesti olimpiai pályázattól - értesült az M1.

.
hirdetés
elrejt
 
.