1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója nem tartja kizártnak, hogy bevezetik a Diákhitel 3-at – számolt be a Magyar Nemzet.

Bugár Csaba a napilap keddi számában úgy nyilatkozott: várhatóan OKJ-s képzésekre is fel lehet majd venni a diákhitelt, valamint az élethosszig tanulás jegyében akár a 40. életév felett is igénybe lehet majd venni a kölcsönt.

Az egyetemisták, főiskolások 14 százaléka nem fejezi be a tanulmányait. Ebben a helyzetben a 2001-es alapítás óta idén júliusig 20 ezer szerződést kellett felbontaniuk a törlesztések elmaradása miatt. Jelenleg sem fizet 3 ezer adós – tette hozzá a vezérigazgató. Ugyanakkor az elmúlt 15 évben 373 ezer hallgató vett már fel diákhitelt és egyharmaduk már vissza is fizette tartozását – mondta Bugár Csaba a lapnak.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!