40 ezerrel lettünk kevesebben 2015-ben


Többen születtek, de még többen haltak meg 2015-ben, mint tavalyelőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

A jelentés szerint 2015-ben 91 700 gyermek jött világra, ami mindössze 190-nel, 0,2 százalékkal haladta meg az előző évit. A születésszám az év első öt hónapjában és szeptemberben emelkedett, a többi hat hónapban viszont elmaradt az előző évitől. A legnagyobb, 5,6 százalékos növekedést januárban regisztrálták, a legjelentősebb visszaesés pedig júliusban történt, amikor 4,1 százalékkal kevesebben látták meg a napvilágot, mint egy évvel korábban.

A 12 hónap alatt 131 600-an hunytak el, ami 4,2 százalékkal - számszerűen 5292-vel - több, mint 2014-ben. A halálozások száma az év hat hónapjában emelkedett, hatban mérséklődött az előző év azonos időszakához képest. A január-februári jelentős, átlagosan 22 százalékos halálozási többletben a tetőző influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke játszhatott közre. A július-augusztusi, átlagosan 7,2 százalékos emelkedés hátterében pedig a hőhullámok állhattak. Ezt követően a szeptember-decemberi időszakban átlagosan 4,9 százalékkal kevesebb elhunytat regisztráltak, mint egy évvel korábban.

CSED, GYES, GYED kalkulátor

Számítsa ki, hogy mennyi CSED, GYED, illetve GYED-re jogosult!
CSED, GYES, GYED kalkulátor

A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett, mint a születéseké, így a természetes fogyás a 2014. évi 34 798-cal szemben 2015-ben 39 900 főre nőtt.

A 2015-ben anyakönyvezett 45 900 házasságkötés nagymértékben, 18 százalékkal - számszerűen 7120-szal - múlta felül a bázisidőszaki értéket. A frigyek száma az év mindegyik hónapjában meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül októberben 40 százalékkal többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

Ezer lakosra 9,3 élveszületés és 13,4 halálozás jutott. Míg az előbbi értéke nem változott, az utóbbi 0,6 ezrelékponttal magasabb volt a 2014. évihez képest. A természetes fogyás mértéke (0,6 ezrelékponttal) 4,1 ezrelékre emelkedett. 2015-ben ezer élveszületésre 4,1 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,5 ezrelékpontos csökkenést jelentett az előző évhez viszonyítva és ez az eddig mért legalacsonyabb érték. A házasságkötési arányszám (4,7 ezrelék) 0,8 ezrelékponttal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 9 millió 823 ezer volt 2015 végén - közölte a KSH.

MTI




Fájdalmak gyötrik?

Használja sportot segítő eszközeinket, amelyek segítségével gyorsabban pótolhatják a felhasznált anyagokat, segíthetik az izmok regenerációját, és gyorsíthatják az izom-, ínszalag- vagy ízületi sérülések gyógyulását. Nézze meg kínálatunkat!

További ajánlataink:

.
hirdetés
Ismét kezdenek eladósodni a magyarokIsmét kezdenek eladósodni a magyarok

Immár harmadik hónapja nő a magyar háztartások hiteleinek állománya.

.
hirdetés
elrejt
 
.