2p

Szakértői szinten a román parlamenti pártok csütörtökön öt százalékpont helyett négy százalékpontos áfacsökkentésben állapodtak meg, amit január 1-től alkalmaznak.

A román pártok azt követően egyeztetettek, hogy Klaus Iohannis államelnök július közepén visszaküldte a parlamentnek az adótörvény módosítását, amely egyebek mellett az áfa 24 százalékról 19 százalékra csökkentését tartalmazta.

Eugen Nicolicea, a parlamenti kapcsolatokért felelős miniszter, aki jelen volt a megbeszéléseken, úgy nyilatkozott: megállapodás született a pártok között, hogy az áfát 2016. január 1-től 24 százalékról 20 százalékra csökkentik, majd 2017. január 1-től további 1 százalékkal, 19 százalékra.

A Victor Ponta vezette román kormány eredetileg is négy százalékpontos áfacsökkentést tervezett, de a liberális ellenzék akkor ragaszkodott a 19 százalékos kulcshoz. A kormány igazodott az ellenzék kéréséhez, így a parlament június végén egyhangúan szavazta meg az adótörvény-módosítást.

Eugen Teodorovici pénzügyminiszter közölte, hogy az 1 százalékpont különbség azt jelenti: 2016-ban az államháztartás hiánya a román bruttó hazai termék (GDP) 2 százalékát teszi ki 2,5 százalék helyett, amennyi lett volna a deficit öt százalékpontos áfacsökkentés esetén. Románia tehát így is meghaladná a nemzetközi hitelezőivel szemben vállalt 1,2 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt - magyarázta a miniszter.

A tárcavezető bejelentette azt is, hogy az üzemanyagra kivetett 7 eurocentes pótlólagos jövedéki adó eltörlését halasztották egy évvel, így az csak 2017-től lép hatályba. A román pártok szakértőinek egyeztetése volt az első lépés a konszenzus kialakítására a jövő heti rendkívüli parlamenti ülésszak előtt, amelyen a törvényhozói testületnek döntenie kell az adótörvény módosításáról.

A román kormány bejelentette a héten, hogy az orvosoknak 25 százalékos béremelést ad októbertől. A kabinetnek szintén jövő héten kell döntenie erről az intézkedésről. A román nemzeti bank, a költségvetési tanács és Románia nemzetközi hitelezői egyaránt kételyeiknek adtak hangot, hogy az adócsökkentés és a béremelés fenntartható-e hosszú távon, és óvatosságra intették a kormányt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!