1p

A munkanélküliségi ráta 4,4 százalékra mérséklődött a március-májusi időszakban, míg a foglalkoztatottak átlagos létszáma elérte a 4,393 millió főt, azaz 79 ezer fővel dolgoztak többen mint egy évvel korábban. Az év hátralévő részében tovább javulhat és 4 százalékos szintre süllyedhet a munkanélküliségi ráta.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője elmondta, hogy a friss adatok megfelelnek a várakozásoknak, a javulás elsősorban a nyári munkák – többek között az építkezések – beindulásának köszönhető, ezekben a hónapokban rendszerint ez a trend. 

A friss adatokból az is látszik, hogy bár a közfoglalkoztatottak száma csökkent, még mindig viszonylag magas, 202 ezer fő. 

A szakember szerint az év hátralévő részében tovább javulhat a munkanélküliségi ráta, és elérheti a 4 százalékos szintet. Ez lényegében teljes foglalkoztatottságot jelent, a munkaerőpiac helyzete emiatt leginkább úgy javítható, hogy az állami szektorban és a közfoglalkoztatásban dolgozókat képzésekkel átterelik az elsődleges munkaerőpiacra mérsékelve az ottani munkaerőhiányt. Ezzel a szerkezeti változással lehetne javítani a foglalkoztatottsági és a munkaerőpiaci helyzetet. 
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!