3p

Az elmúlt uniós fejlesztési időszakban összesen 36 milliárd forint jutott természetvédelmi célú fejlesztésekre, az elkövetkező években erre 46 milliárd forintot fordíthatunk - mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) legeltetéses állattartást kiszolgáló természetvédelmi területkezelési központjának átadásán hétfőn.

A BNPI a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzet védett gyepterületeinek természetvédelmi kezelésére, fenntartására, extenzív tartástechnológiára alapozott, Magyarországon őshonos védett ló- és juh fajták tartására szolgáló állattartó telepet alakított ki, amelyre több mint 700 millió forint uniós támogatást nyert.

A beruházásnak köszönhetően mintegy 200 egyedből álló furioso-north star fajtájú lóállomány, valamint 500 juh tartása vált lehetővé.

A BNPI 2007 és 2013 között több mint kilencmilliárd forintot fordított fejlesztésekre.

A miniszter elmondta az is, hogy a következő években 31 milliárd forint jut élőhelyek megőrzésére, 15 milliárd forint pedig az ökológiai turizmusra.

A Borsodi Mezőséget az Alföld gyöngyszemének nevezte Fazekas Sándor. Mint mondta: ez a ritka értékekkel bíró vidék a Hortobágy folytatása a Tisza innenső oldalán, de úgy is lehet fogalmazni, hogy a Hortobágy a mezőség folytatása.

Hozzátette: a központban szakmai programokat lehet rendezni, az ide érkező természetjárókat pedig méltó körülmények között fogadhatják.

A furioso-north star lovakról kiemelten szólt a szaktárca vezetője. Elmondta: a fajta nemzeti kincs, alacsony egyedszáma miatt a védett őshonos állatfajták közé sorolják, így fenntartása az állattenyésztési törvény alapján nemzeti érdek és feladat. Az itteni telep elősegíti ezen értékes lófajta génmegőrzését, "olyan szilád bázist sikerült kialakítani, ami biztosítja ennek a fajtának megmaradását, az állomány gyarapodását" - fejtette ki.

A Batúz-tanyán nyolcvan lovat gondoznak, de 212 állat tartására van lehetőség. A most befejeződött projektnek köszönhetően létrejön egy állami tulajdonban lévő ménes, amelyet teljes egészében alá lehet rendelni a természetvédelmi eljárásoknak.

Az átadáson Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője egyebek mellett azt mondta: Dél-Borsodban természetvédelmi célú beruházást az elmúlt több mint másfél évtizedben nem adtak át, ezért is van különös jelentősége a nemzeti park projektjének.

A Borsodi Mezőségben felbecsülhetetlen értékek vannak, ezeket védeni, őrizni kell, ez a beruházás hihetetlen hatással lesz a térségre, amelynek ezáltal nőhet idegenforgalmi, turisztikai vonzereje is - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!