2p

Az összegből ötvenhét különböző járművet és négy, úgynevezett cserefelépítményt vásárolnak a következő két évben.

Erdőtüzek oltására alkalmas gépjárművek és vízszállítók beszerzését tervezi a katasztrófavédelem uniós támogatással - tájékoztatta szerdán az MTI-t az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

(MTI)

Hajdu Márton közölte: a 6,1 milliárd forint értékű projekt keretében ötvenhét különböző járművet és négy, úgynevezett cserefelépítményt vásárolnak 2018-ban és 2019-ben.

A projekt célja, hogy az új vízszállító, tűzoltó, valamint többcélú tűzoltógépjárművek vásárlásával a katasztrófavédelem gyorsabban, nagyobb kapacitással, modernebb felszereléssel, hatékonyabban tudja felszámolni az erdőtüzeket. Az is a céljuk, hogy a beavatkozásokkal okozott negatív környezeti hatások csökkenjenek - tette hozzá.

Közlése szerint a hatékony beavatkozás egyik feltétele, hogy a víz, illetve oltóanyag utánpótlás a vízhiányos területeken is megoldott legyen, ehhez pedig speciális vízszállító járművek kellenek. Az OKF-nek az a szándéka, hogy az erdő- és bozóttüzeket a nehezen megközelíthető helyeken is hatékony műszaki felszereltséggel és megfelelő mobilitással rendelkező gépjárművekkel lehessen felszámolni.

A szóvivő szerint a projekt megvalósítását kiemelten fontossá teszik a klímaváltozás miatt kialakuló vészhelyzetek is.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!