3p

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 5917 milliárd forint adót és járulékot szedett be 2003-ban, ami 673 milliárd forinttal haladja meg a 2002-es adatot, mondta el Király László György.

Az adóhivatal elnöke hozzátette: január 24-ig hozzávetőleg 2,4 millió adóbevallási csomagot postáz ki a szervezet azoknak, akik tavaly saját maguk készítették el bevallási íveiket. Jelentős változások nem lesznek az előző évi bevalláshoz képest.

Az adóhivatal elnöke közölte: tavaly 1314 milliárd forint személyi jövedelemadót szedtek be, ami 40 milliárd forinttal meghaladja a 2002. évit. A tervezettől elmarad 61,5 milliárddal a befont összeg, amelyet az adójóváírás, illetve a lakásvásárlásokhoz kapcsolódó adókedvezmények igénybevétele okozta.

A SZJA felét a fővárosban szedték be

Az összes szja 49 százalékát Budapesten fizették be. A fővárosban befizetett 641 milliárd forint szja 5,5 százalékkal nőtt 2002-höz képest. A társasági adóbevételek közel 400 milliárd forintot tettek ki tavaly, ennek 60 százalékát adta Budapest.
Az APEH tavaly általános forgalmi adóból összesen 1700 milliárd forintot biztosított a költségvetésnek. Ez a 2002-es szintet 30,2 százalékkal haladta meg és 71 milliárd forinttal volt több az éves előirányzatnál.
Az adóhivatal tavaly összesen csaknem 186 ezer végrehajtást indított és 5600 esetben kezdeményezett végrehajtást.

A 13.200 főt foglalkoztató adóhivatalnál 1100 ember elbocsátása követte a létszámcsökkentési direktívát. Az elbocsátások miatt elsősorban a központi hivatalban volt szükség szervezeti változásokra.

Kisebb változtatás a bevallási íveken

Az APEH január 24-ig postázza az adócsomagokat. Az adózóknak alá kell írniuk a bevallási íveket, akkor is, ha azt az internetről töltötték le.

Kisebb változásokat tartalmaznak a bevallási ívek. Így az árfolyamnyereségből származó jövedelem adókötelezettségének eltörlése nyomán nincs külön tábla az árfolyamnyereségből és az összetett határidős tőzsdei ügyletekből származó jövedelem kiszámítására.

Emellett az összevont adóalap utáni adóból levonható kedvezmények köre bővült, ezért külön sor található a nyomtatványon a felnőttképzés díjához és külön sor a számítógépek beszerzéséhez kapcsolódó adókedvezmények érvényesítéséhez.

Az önadózóknak munkáltatóik január 31-ig kötelesek odaadni az elmúlt évi jövedelmükről szóló igazolást. Ez alapján először február 16-án az egyéni vállalkozó, valamint az általános forgalmi adó fizetésére kötelezett adóalanyoknak kell bevallást beadniuk. A többi magánszemélynek március 20. a határidő, mivel azonban ez a nap szombatra esik, a bevallást március 22-ig lehet feladni az adóhivatalnak. (MTI hír nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!