3p

A kifizetések szerint több mint 103 ezer ingatlant rongált meg a szélsőséges időjárás, de a valós szám ennél magasabb lehet, mert sokan nem kötnek biztosítást a lakásukra.

A biztosított lakossági ingatlanokban a viharok miatti több mint 103 ezer káreseményre csaknem 6 milliárd forint kártérítést fizettek ki a biztosítók a nyár első összesítése szerint - tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn. A viharok, a beázások és a felhőszakadások ennél jóval több kárt okoztak a lakóingatlanokban, mivel a lakások több mint a negyedére nem kötöttek biztosítást - közölték.

(MTI)

Magyarországon a legtöbb viharkár május és augusztus között történik. Idén nyáron a legtöbb kárt Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Borsod, Békés, illetve Bács-Kiskun megyéből jelentették. Emellett, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan - ismertette a Mabisz.

A szakemberek tapasztalatai szerint egyre gyakoribb az időben és térben jól elkülöníthető, lokális viharok előfordulása, illetve a szupercellák okozta káresemény. A biztosítók szövetsége felidézte a június 21-i vihart és jégverést, amely a Borsod megyei Megyaszón és a környező településeken akkora károkat okozott, hogy gyakorlatilag nem maradt sértetlen ingatlan.

A közlemény szerint a leggyakrabban a házak tetőszerkezete sérült, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust. Többször fordult elő olyan özönvízszerű esőzés, amely miatt egész utcák kerültek víz alá, károsítva a mélyebben fekvő ingatlanrészeket, garázsokat, szuteréneket.

A Mabisz statisztikája szerint a május-augusztusi időszakban 2010-2017 között csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a biztosítók, 80 milliárd forint értékben.

Továbbra is komoly problémát jelent az alulbiztosítottság - hívta fel a figyelmet a szövetség. Gyakori, hogy nem a valós értékre, hanem sokszor csak az ingatlanhitel felvételéhez szükséges összeghatárig biztosítják az ingatlanokat a tulajdonosok.

Gyakran vezet alulbiztosítottsághoz az is, hogy egy korábban megkötött szerződést az ingatlan tulajdonosai elfelejtenek módosítani egy tetőtér-beépítés vagy egy értékesebb ingóság beszerzése után, így csak a káresemény bekövetkeztekor derül ki, hogy a valós érték alatti biztosítással rendelkeznek.

A mintegy 4,4 millió hazai lakóingatlan körülbelül 73 százaléka rendelkezik biztosítással. Nemzetközi összehasonlításban ezzel a lefedettséggel Magyarország viszonylag jó helyen áll, ugyanakkor jelentős kockázat, hogy az ingatlanok negyede továbbra sem biztosított - olvasható a közleményben.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!