2p

Már 1996 óta dolgoznak a diklór-etilénnel szennyezett vízen, eddig csak részsikereket elérve. Talán majd most sikerül teljesen rendbe tenni.

Több mint hatmilliárd forintos ráfordítással kármentesítik Szekszárdon a diklór-etilénnel szennyezett, már lezárt vízbázis területét a Környezetvédelmi és Energiahatékonysági Operatív Program kiemelt projektjének keretében. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a 6,3 milliárd forintos projektre a támogatási szerződést már megkötötték, jelenleg az előkészítési szakaszban a tényfeltárást, tervezést végzik.

A volt szekszárdi vízbázis területén 1993-ban tárták fel az ipari eredetű diklóretilén-szennyezést, ami miatt a kutakat lezárták, majd 2015-ben új ivóvízbázist építettek ki a tolnai megyeszékhely közelében. A főigazgatóságnak a kormányzati pályázati portálon közzétett összefoglalója szerint az 1996 óta végzett kármentesítéssel helyenként felszámolták a szennyeződést, de az a legkritikusabb gócokban továbbra is megmaradt, és terjedését sem sikerült megakadályozni.

A 2010-es adatok alapján a diklór-etilénnel szennyezett terület megközelítette a másfél négyzetkilométert, és a kezelésre szoruló négy gócban összegyűlt vegyi anyag eltávolítása nélkül a szennyezett terület további növekedése várható - írták.

A legnagyobb koncentrációjú góc körzetében a szennyeződés kezelése mellett annak valamilyen körülzárása is szükséges, a kevésbé szennyezett gócok esetében a szennyeződés mélysége szűkíti a lehetséges eljárások körét. A végleges műszaki megoldást a teszteredményeket feldolgozó költség-haszon elemzéssel választják ki, a projekt 2023 őszén fejeződik be.

A szennyezett terület kezelését korábban az országos környezeti kármentesítési program támogatásával és a Szekszárdi Víz- és Csatornamű Kft. saját forrásából végezték. A szennyezett gócok közelébe új kutakat fúrtak, amelyek szívó hatást gyakoroltak a vegyi anyagra, ezzel az eljárással sikerült lassítani a szennyeződés terjedését. Jelenleg a hatmilliárd forintos beruházással a faddi Duna-parton kiépített vízbázisról látják el a szekszárdi fogyasztókat ivóvízzel.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!