3p

Gyurcsány Ferenc szerint jelentős megtakarításokat eredményezhetne, ha a jelenlegi parlamenti és önkormányzati képviselői létszámot csökkentenék. A kisebb létszámú politikusi gárda 76 milliárddal csökkentené az adófizetők terhét egy-egy négyéves ciklusban.

Az egyfordulós választással 4 milliárd forintot, a kisebb létszámú parlamenttel 10 milliárdot, az önkormányzati képviselők számának felére csökkentésével 47,3 milliárdot, a kistelepülések főállású polgármesteri posztjának megszüntetésével pedig 14,4 milliárd forintot spórolna meg egy kormányzati ciklusban a költségvetés - derül ki a abból a háttéranyagból, amely a soron kívüli vasárnapi kormányülés döntéseit ismerteti.

A Gyurcsány Ferenc által vasárnap bejelentett, a kormány az alkotmányos intézmények megújítására, a közélet átláthatóbbá tételére tett javaslatcsomaggal - az MTI számításai szerint - összességében négy év alatt nagyjából 76 milliárd forintot takaríthat meg a költségvetés. A kormányfő tervei szerint az erre vonatkozó indítványokat a tavaszi ülésszak első napján, február 16-án be is nyújtanák az Országgyűlésnek.

A javaslat szerint az országgyűlési képviselőknek a jelenleginél kisebb létszám miatt - 386 helyett 199 - mindenkinek kötelező lenne legalább egy bizottsági tagságot vállalni, amelyért nem járna külön díjazás. Ahogyan a további bizottsági tagságért sem. Díjazást azonban továbbra is kapna a bizottság elnök, és az alelnökök, de nem a jelenlegi számítási rendszer alapján, amely fix összegű, hanem az egységes képviselői jövedelem felszorzásával. Ahogyan most is, a változás után is magasabb díjazást kapna az Országgyűlés elnöke, az alelnökök, és a jegyzők.

A tervezet szerint a képviselői költségtérítés megmaradna, de számlákkal kellene igazolni a szállás, és az utazás költségeit. Emellett dokumentálni kellene a gépkocsik kilométerórájának állását, ez lenne az elszámolás alapja.

A kormány bevezetné, hogy az önkormányzatokban páratlan létszámmal működjenek a testületek, így elkerülhető lenne a szavazategyenlőség, vagyis a döntésképtelenség. A plusz egy fő mindig a polgármester lenne. Az önkormányzati testületek létszámát jelenleg is a települések lakóinak száma alapján határozzák meg. Ez nem változna, de a településen élők száma alapján újraszabnák a testületek létszámát: a legkisebb kettő, a legnagyobb - 100001 embertől - 18 fő lehetne. Az anyag példaként 200 ezernél nagyobb lélekszámú Debrecent említi, ahol jelenleg a polgármesterrel együtt 50 fős a testület. A javaslat szerint ez a szám 19-re csökkenne.

A dokumentum kitér arra, hogy 10 ezernél több lakosú települések képviselőit vegyes helyett tisztán listás rendszerben választanák meg, vagyis megszűnne az egyéni választókerületi rendszer. A 10 ezernél kevesebb lakosú településeken ugyanakkor megmaradna a kislistás választási rendszer. A tervek szerint a 25941 önkormányzati képviselő helyett 13576 lenne, a fővárosi és a az összes megyei közgyűlésben dolgozó 901 fő pedig 489-re csökkenne.

A kormány azt is kezdeményezés, hogy kétezer lakónál kisebb településeken csak társadalmi megbízatású polgármesterek lehessenek. Kétezer és ötezer fő közt ez választható lehetőség, efelett pedig kizárólag főállású településvezető lehetne választani.

MTI/Menedzsment Fórum 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!