3p

Súlyos recesszió lesz az idén és jövőre is Ukrajnában az ország keleti ipari bázisát is érintő, elhúzódó fegyveres konfliktus és az orosz szankciók miatt - jósolták meredeken rontott keddi előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.

A JP Morgan közölte, hogy felülvizsgált prognózisa 2014 egészére 7,8 százalékos, 2015-re 5,2 százalékos visszaesést valószínűsít az ukrán gazdaságban az eddig várt 5,7 százalékos, illetve 1,1 százalékos GDP-mínusz helyett.

Az idei egész éves átlagon belül a harmadik negyedévben 8,3 százalékkal, a negyedik negyedévben 15,4 százalékkal zuhan éves összevetésben az ukrán hazai össztermék. A cég szerint a konfliktus mellett ebben közrejátszanak a belépő erőteljes és negatív bázishatások is, tekintettel az ukrán mezőgazdasági termelés jelentős tavalyi emelkedésére.

A ház szakértői szerint új előrejelzésük figyelembe veszi az ukrán gazdaság meredeken lefelé tartó idei eddig teljesítményét is. A JP Morgan londoni elemzői felidézik, hogy az ukrán GDP-érték éves összehasonlításban 1,1 százalékkal csökkent az idei első negyedévben és 4,7 százalékkal a másodikban.

Jóllehet az ukrán hadsereg elért valamelyes sikert az orosz szeparatista erőkkel vívott harcokban, eközben azonban súlyos károkat szenvedett a térség infrastruktúrája. Mindemellett a keleti országrész lakosságának jelentős része elmenekült a régióból.

A harcok sújtotta donyecki és luhanszki ipari térség 2012-ben az ukrán GDP 12 százalékát, tavaly pedig a teljes ukrán export 25 százalékát adta - hangsúlyozzák a JP Morgan elemzői.

Ráadásul Oroszország is egyre szélesebb körű importtilalmak bevezetésével fokozza az Ukrajnára gyakorolt nyomást. A cég elemzői kiemelik, hogy tavaly az orosz piac vette fel a teljes ukrán export 25 százalékát, és az Oroszországba irányuló ukrán kivitel értéke az idei első öt hónapban hozzávetőleg 24 százalékkal zuhant éves összevetésben.

A JP Morgan szakértői szerint valószínűtlen, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatai a következő néhány évben normalizálódnának.

Ukrajnában más londoni házak is súlyos recessziót várnak az idén. A Goldman Sachs (GS) bankcsoport londoni befektetési részlegének új, szintén jelentősen felülvizsgált előrejelzése szerint a ház számítási modellje arra mutat, hogy az ukrán hazai össztermék az idén várhatóan 8 százalék körüli mértékben csökken. Egy ennél borúlátóbb forgatókönyv esetén - amely az export nagyobb mértékű csökkenésével és a szekvenciális fellendülés kezdetének halasztódásával számol - az ukrán GDP-érték 10 százalékkal is zuhanhat az idén a GS számításai alapján.

A cég szerint ez abban az esetben lehetséges, ha az orosz-ukrán konfliktus elhúzódik - erre a Goldman Sachs londoni elemzői jelentős kockázatot látnak -, és az ukrán termelőkapacitást komoly és tartós károk érik.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!