2p

Az Állami Nyomda 800 millió forintos fejlesztéssel olyan innovációt indított el, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben a okostelefonokat bankkártyaként, közlekedési bérletként, vagy akár törzsvásárlói kártyaként is lehessen használni - közölte a vállalat szerdán a tőzsde honlapján.

A hároméves megtérülési idővel számoló projekt mintegy 600 millió forintos önrészét a társaság saját erőből biztosítja, amely mellé 210 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől.

Az okostelefonok megjelenésével új felhasználási területek nyíltak meg a felhasználók és szolgáltatók előtt. A készülékeket a hagyományos szolgáltatások mellett várhatóan egyre nagyobb arányban fizetési és személyazonosítási megoldásokra is használni fogják az előfizetők - olvasható a társaság közleményében.

Az Állami Nyomda innovációja az okostelefonok számára nyújtott biztonsági szolgáltatások fejlesztését célozza. Elsődleges cél, hogy a társaság képessé váljon a mobilfizetés és -személyazonosítás esetében is az adatbiztonság garantálására. A fejlesztés másik célja, hogy a telefont elektronikus közlekedési bérletként, bankkártyaként, törzsvásárlói- vagy belépőkártyaként lehessen használni.

"Ahogy korábban a papíralapú nyomtatványok, majd a kártyák biztonságos megszemélyesítését végeztük, végezzük, úgy a jövőben a nagy növekedés előtt álló mobilszoftverek megszemélyesítése a célunk nemcsak Magyarországon, hanem a régióban is” - idézi a közlemény Zsámboki Gábort, az Állami Nyomda vezérigazgatóját.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!