8,1 milliárd euró felett volt a kereskedelmi többlet 2015-ben


Tavaly az export euróban számolt értéke 7,1, az import 5,4 százalékkal nőtt, a kereskedelmi többlet 8,118 milliárd euróra emelkedett - jelentette a második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az export és az import felülvizsgált növekedési üteme valamivel alacsonyabb lett az első becslésben jelzett 7,4, illetve 5,6 százaléknál, de a többlet az előzetesen is történelmi rekordnak számító 8,098 milliárdnál még nagyobb lett, 1,844 milliárddal nőtt a 2014 évivel összevetve.

A decemberi exportban a gépek, szállítóeszközök 9,0, a feldolgozott termékek 8,1 százalékkal, az élelmiszerek kivitele 0,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Import oldalon a jelentős lassulást az energiahordozók behozatalának erőteljes lefékeződése okozta, decemberben 42,0 százalékkal kisebb volt euróban, mint egy évvel korábban. A gépimport 7,1, a feldolgozott termékek behozatala 9,8, és az élelmiszerimport is 2,1 százalékkal nőtt.

A tavalyi 90,5 milliárd euró értékű teljes export 57 százalékát a gépek, szállítóeszközök tették ki, amelyek kivitele 11,6 százalékkal nőtt. A közúti járművek kivitelének 21,5 százalékos növekedése mellett, a fémmegmunkáló gépek kivitele 34,7, a villamosgépek, készülékek és műszerek exportja 13,5, és az energiafejlesztő berendezések exportja is 12,4 százalékkal nőtt.

A feldolgozott termékek az export csaknem egyharmadát (31 százalékát) tették ki tavaly, és 5,1 százalékkal nagyobb euróértéket tettek ki az előző évinél. A legnagyobb tételt a gyógyszerexport 16,4 százalékos növekedése jelentette, de a műanyag és más vegyi termékek kivitele is 16,9, illetve 25,2 százalékkal nőtt. Az élelmiszerkivitel 3,3 százalékos növekedését a gabonaexport 13 százalékos növekedése húzta meg, de 7,2 százalékkal nőtt a takarmányexport és 3,9 százalékkal az élő állatok kivitele, míg a hús és húskészítmény export csak 0,4 százalékkal nőtt, a zöldség- és gyümölcsexport pedig 2,4 százalékkal elmaradt az előző évitől.

Importban is a gépek behozatala tette ki forgalom csaknem felét, a járművek és szállítóeszközök behozatala is 17,2, illetve 30,0 százalékkal nőtt az előző évhez képest, de a legnagyobb tételt a villamos készülékek importja tette ki, 12,4 százalékos növekedéssel. A feldolgozott termékek behozatalának 8,2 százalékos növekedését az exporthoz hasonlóan a gyógyszerek 21,1 százalékos növekedése mellet a gumigyártmányok 12,1 és a színesfémek behozatalának 13,2 százalékos növekedése táplálta. Az energiahordozók euróban számolt importja 28,2 százalékkal maradt az egy évvel korábbitól, ezen belül a kőolaj és a földgáz importja egyharmadával csökkent, az áramimport viszont 5,4 százalékkal nőtt 2014-gyel összevetve. Az élelmiszerek 6,0 százalékos importnövekedésén belül a zöldségek és gyümölcsök behozatala euróban 17,8 százalékkal nőtt, a gabona 15,4, a takarmányimport 10,8 százalékkal emelkedett, cukor és méz behozatala azonban 23,5 százalékkal visszaesett.

Az Európai Unió országaival lebonyolított forgalomban az átlagnál jobban, 8,6 százalékkal nőtt az export és 7,1 százalékkal az import. Ázsiából viszont 19,1 százalékkal nőtt a behozatal és 15,9 százalékkal az export.

Az EU tagországokkal lebonyolított forgalomban a magyar exporttöbblet 1,346 milliárd euróval 8,582 milliárd euróra, míg az unión kívüli forgalomban a deficit 498 millió euróval 464 millióra csökkent - jelentette a KSH.

MTI




hirdetés
hirdetés
elrejt
 
.