2p

Az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatás megszűnésével feleslegessé vált közteherjegyeket 2010. szeptember 30-ig lehet visszaváltani, a visszaváltást az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) koordinálja.

Augusztus 30-ig 76110 darab, összesen 22193600 forint értékű közteherjegyet vett át az APEH, míg 386 darab, 97400 forint értékű jegyet nem tudott visszatéríteni - tájékoztatta az adóhatóság az MTI-t. Az APEH az eladott közteherjegyek számáról, összegéről, illetve felhasználásának mértékéről nem rendelkezik információval - mivel a közteherjegyeket a Magyar Posta forgalmazta -, így a várható visszaváltási adatokat sem tudták megbecsülni az adóhatóságnál. A visszaváltást a 8/2010-es pénzügyminisztériumi rendelet szabályozza.

Az APEH honlapján olvasható tájékoztató szerint a fel nem használt közteherjegyek értékének visszatérítését a kérelmező az erre a célra rendszeresített 10KTH jelű nyomtatványon személyesen vagy postai úton kérheti. A nyomtatvány kereskedelmi forgalomban nem kapható, de az APEH bármely ügyfélszolgálatán beszerezhető, vagy az adóhatóság honlapjáról letölthető, és kizárólag papíralapon terjeszthető elő. A kérelemhez mellékelni kell a fel nem használt közteherjegyeket, valamint a vásárlását igazoló számlát vagy egyéb okiratot.

Személyesen kizárólag az APEH megyeszékhelyeken található ügyfélszolgálatain, Budapesten pedig központi ügyfélszolgálatokon lehet kérni a visszatérítést. A postai úton előterjesztett kérelem kizárólag abban az esetben tekinthető határidőben benyújtottnak, ha azt legkésőbb 2010. szeptember 30-án postára adják. A kérelmet a kérelmező adóügyeiben illetékes regionális igazgatósághoz kell címezni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!