2p

A Magyar Nemzetnek küldött nyilatkozatában az Európai Parlament ellenőreinek vezetője, a néppárti Ingeborg Grässle politikailag semleges látogatást ígér. A felcsúti kisvasút mellett még féltucat beruházást fognak vizsgálni.

lapnak küldött nyilatkozatban a képviselő azt állítja, hogy "semmilyen politikai motiváció nem áll sem a látogatás időpontja, sem a projektek kiválasztása hátterében”. Azt vizsgálják, hogyan használják fel az uniós forrásokat. Ellenőrző rendszereket tekintenek meg, és beruházási helyszínekre látogatnak el. Helyben nem minősítenek projekteket, az értékelő munka azt követően kezdődik, hogy a beruházásokat megtekintették.

A Bodri pincészet alkonyi fényekben
A kilenc európai parlamenti képviselőből, az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság munkatársaiból álló delegáció nem csak a Váli-völgyi kisvasutat tekinti meg: a Pesti Vigadót és a 4-es metrót is „meglátogatják”, ismerkednek a Budapest szíve projekttel, de elutaznak Szekszárdra és Bajára is. A tolnai megyeszékhelyen a Bodri pincészetre, Baján pedig a turizmusban végrehajtott fejlesztésekre kíváncsiak. A közzétett program szerint a küldöttség a civil szféra és az Állami Számvevőszék tisztviselőivel is találkozik, a delegációt Polt Péter legfőbb ügyész szintén fogadja.
 
mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!