4p

A Fejér megyei kőfejtők is a lista élén vannak.

Vélhetően a dél-magyarországi olaj- és földgázmezőkkel lehet összefüggésben, hogy a statisztikai hivatal kimutatása alapján Csongrád megyében találni a legjobban jövedelmező állást Magyarországon.

Orbán apuka és a fiú. A Fejér megyei kőfejtők is nagyot hasítanak.

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb megyei bontásának átböngészése után arra jutottunk, hogy a tavalyi első három negyedévet figyelembe véve a déli megyében bányászat, kőfejtés ágazatban dolgozók részesültek a legmagasabb átlagos nettó fizetésben: havi 590 211 forintban.

A térségről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hódmezővásárhelyi kötődésén túl közismert, hogy itt tárható fel az ország energiahordozó ásványkincseinek egy jelentős része. A MOL errefelé üzemelteti kútjait, amelyek a belföldi termelést alapjaiban határozzák meg. Az itt dolgozó szakembereket pedig rendesen meg is fizetik - következtethetünk a statisztikából.

A több mint 590 ezer forint a szellemi munkakörben alkalmazottak átlaga, de nem panaszkodhatnak a fizikai munkások sem, az ő havi nettó átlagos keresetük 511 514 forint. Ami szintén kimagasló az országban.

A második legjobban fizető állásért Tolna megyében kell érdeklődni, ahol a villamosenergia-ágazatban kínáltak tavaly nettó 532 012 forintot. Ahogy Csongrád megye esetében, úgy itt is meghatározható az a foglalkoztató, aki ilyen bőkezű tud lenni a dolgozóival. A Paksi Atomerőmű lehet az a hely, ahol az országos átlagot jóval meghaladó fizetést tudnak – mert muszáj - kínálni a szakembereknek.

Kutatásunk alapján, a harmadik helyen – talán meglepetésre – Békés megye végzett, ugyanúgy villamos-energia érdekeltségű vállalkozásaival. Az egyébként sok tekintetben lemaradó térségnek számító Viharsarokban átlag 475 133 forint havi nettót lehetett keresni az előző évben. Ez tűnik a legnagyobb talánynak, bár azért ez a terület is gazdag szénhidrogénben, úgyhogy itt is értékes kitermelés zajlik.

Könnyebb megmagyarázni Pest megye negyedik helyét. Az itt működő, szintén villamos-energiával foglalkozó társaságoknál nettó átlag 446 134 forintot kaptak a dolgozók. Feltehetően itt is a MOL tett sokat azért, hogy komoly fizetéseket jegyezzenek fel a statisztikusok. Ebben a megyében, Százhalombattán működik ugyanis a cég Dunai Finomítója.

A dobogóra ugyan nem fértek fel, de mindenképpen szót kell ejtenünk az ötödik helyezettekről. Ők a Fejér megyében működő kőfejtők, bányászattal foglalkozó vállalkozások, illetve alkalmazottaik. Itt a nettó átlagos havi fizetés 443 559 forint volt tavaly.

Azért muszáj kiemelni ezt a kört, mert a miniszterelnök, Orbán Viktor családjának pont itt és pont ebben az ágazatban van érdekeltsége. A statisztika azt persze nem árulja el, hogy pont náluk mennyit keresnek a dolgozók, de arról azért képet alkothatunk, hogy a szakembereket itt is meg kell fizetni és meg is tudják fizetni őket. Vagyis nem mehetnek rosszul ezek a vállalkozások.

Figyelemre méltó, hogy bár a magyar gazdaság központja Budapest, a csúcsbérek listáján az első ötbe nem tudott bekerülni fővároshoz kötődő tevékenység. Továbbá az is kiderül, hogy a magyar iparban az energia termelése, előállítása biztosítja a legjobb fizetéseket.

A továbbiakban nem a megyéket vetjük össze – természetesen, ahogy más gazdasági mutatók esetében, úgy a fizetésekben is kirajzolódik a különbség a fejlettebb és elmaradottabb térségek között – hanem egy szakmát vizsgálunk meg abból a szempontból, hogy hol kínálják a jobb fizetéseket, és hol a rosszabbakat.

Az építőipart választottuk, mivel a külföldre vándorlásnak ez az ágazat volt talán a legnagyobb vesztese. Sok jó szakember csomagolt össze, hogy a határon túl keresse a boldogulást, ezért itthon a hírek szerint szinte vadászni kell a feladat elvégzésére alkalmas mestereket.

Az adatok szerint országos átlaghoz képest nagyon rendes fizetést kapnak a szellemi munkakörben dolgozók Budapesten túl Somogyban, Vas és Jász-Nagykun megyékben és Zalában is.

  • Somogy: 265 594 forint
  • Budapest: 258 408 forint
  • Vas: 257 873 forint
  • Jász-Nagykun: 254 363 forint
  • Zala: 213 374 forint

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ugyanakkor 166 337 forintot tudnak fizetni átlagban, látszik tehát, hogy e téren is hatalmas szakadék van az ország keleti széle és a többi térség között. Kivéve Nógrádot, ahol még kevesebbet, 145 491 forintot lehetett keresni az építőiparban.

Az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy míg Budapesten a pénzügyi, biztosítási profilú társaságoknál a szellemi besorolású dolgozó 404 281 forint havi nettót keresett tavaly átlagban, a munkafázisokban nagy eltérést nem tapasztaló borsodiak 174 087 forinttal voltak kénytelenek beérni.

Baka F. Zoltán

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!