2p

A K and H Bank számos volt és jelenlegi ügyfelének térít vissza díj-, illetve költségkülönbözetet, miután a bank erre kötelezettséget vállalt az ellene gazdasági erőfölénnyel való visszaélés gyanúja miatt indult versenyhatósági vizsgálat lezárultával - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) az MTI-vel szerdán.

A GVH eljárása azért indult, mert a K and H Bank a devizaalapú lakáshitelek esetében 2007. február 26-tól egyoldalú szerződésmódosítással új díjelemként végtörlesztési díjat vezetett be, továbbá az 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitel-szerződésekre vonatkozó kezelési költségeket is megemelte 2007. március 15-től. A bank vállalta ügyfeleinek anyagi kárpótlását, a GVH pedig döntésében nem állapította meg a törvénysértés megvalósulását. A  versenyhivatal a kötelezettségvállalások teljesítését utóvizsgálattal ellenőrizni fogja.

A GVH álláspontja szerint a végtörlesztésnek az ügyfelek által előre nem ismert, egyoldalúan bevezetett költséghez kötése egyrészt többletterheket jelentett a fogyasztóknak, másrészt megnehezítette, hogy hitelüket egy esetlegesen kedvezőbb hitellel kiváltsák. A kamattámogatásos lakáshitel szerződések kezelési költségeinek megemelése miatt - 2,1 százalékról 2,5 százalékra - számos ügyfél törlesztő részlete emelkedett érzékelhető mértékben. A bank vállalta, hogy a 2007. február 26-a előtt megkötött üzleti feltételű, devizaalapú lakáshitelek esetében a beszedett végtörlesztési díjakból visszatéríti az 50.000 forintot meghaladó összeget és a végtörlesztési díjat 2011. december 1-jéig 50.000 forintban rögzíti. Vállalta továbbá, hogy a 2003. június 16. előtt befogadott hitelkérelmek alapján megkötött 1 éves kamatperiódusú jelzáloglevél kamattámogatásos lakáshitelek esetén visszatéríti a fogyasztóknak az általuk megfizetett kezelési költség-többletet. E többlet a kezelési költség 2007. március 15-i emelése előtt és az emelést követően érvényes költség különbözete.

A GVH döntése értelmében a végtörlesztési díj visszafizetése, illetve a kezelési költség különbözetének visszatérítésére a banknál lakossági bankszámlával vagy még élő hitelszerződéssel rendelkező ügyfelek esetében automatikusan a számlára történő jóváírással történik, míg az ilyen számlával nem rendelkezők 180 napon belül jelezhetik visszatérítési igényüket.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!