2p

A Legfelsőbb Bíróság (LB) döntése szerint a csődbe ment MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) ügyfele által külföldön okozott kárt nem az ügyfélnek, hanem a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) nemzeti irodájának kell megfizetnie - mondta Kovács Kázmér ügyvéd sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Az ügyvéd a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NIT Hungary) felkérésére az egyik tagja nevében kért felülvizsgálatot a Legfelsőbb Bíróságon egy jogerős ítélet ellen, amely arra kötelezte a fuvarozót, hogy egy Angliában okozott kárért a MÁV ÁBE helyett a MABISZ által kifizetett összeget térítse meg a MABISZ-nak. Az LB kimondta: a nemzeti iroda nem a biztosított fuvarozó, hanem a csődbe ment biztosító helyett köteles fizetni, ezért nem követelheti az általa kifizetett összeget a károkozótól.

Az ügyvéd ismertetője szerint 2006-ban okozott kárt a magyar fuvarozó sofőrje Angliában, amit a csődjéig - 2008-ig - nem fizetett ki a MÁV ÁBE. A kárt szenvedettnek 6 millió forintot fizetett a zöld kártya egyezmény alapján az angol nemzeti iroda, amely ezt megtéríttette a magyar nemzeti irodával. Ezt követően követelte az általa kifizetett pénzt a károkozó fuvarozótól a MABISZ.

Kovács Kázmér kiemelte, hogy az LB mostani döntése csak azt mondta ki, hogy a biztosító helyett fizetett a MABISZ, nem az ügyfél helyett. Két további jogcímről azonban a másodfokon eljárt ítélőtáblának kell döntenie. Ezek: a fuvarozó jogalap nélküli gazdagodása, valamint az a MABISZ állítás, hogy harmadik személy fizetett az ügyfél helyett. Az ügyvéd szerint ezek a jogcímek nem állnak meg a bíróság előtt.

Az ügyvéd szólt arról is, hogy a mostani ítélet nem vonatkozik azokra, akik belföldön okoztak kárt, amit a MÁV ÁBE nem fizetett ki.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!