2p

A Miniszterelnökség nem ért egyet sem a fideszes Gulyás Gergelynek, sem pedig a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a jövedéki biztosíték mértékéről, emeléséről szóló javaslataival, ezért törvénymódosítást kezdeményez, amely visszaállítja a jövedéki biztosíték mértékét a 2014. január 1-jei szintre.

A Lázár János vezette Miniszterelnökség ezt kedden rövid közleményben tudatta az MTI-vel. Az ügy előzménye, hogy tavaly novemberben, az adótörvények elfogadásakor a parlament úgy döntött, az alkoholtermékek, a sör, a bor, a pezsgő, valamint a köztes alkoholtermékek forgalmazásánál a jövedéki biztosíték összegét 22 millióról 150 millió forintra emeli.

Néhány héttel később azonban, a 2015-ös költségvetést megalapozó törvénycsomag megszavazásakor a képviselők módosítottak ezen, és úgy határoztak, hogy a nettó árbevétel függvényében sávosan állapítják meg a jövedéki biztosíték mértékét. A sávos rendszer azonban csak 2016. január 1-jén lépne hatályba.

Gulyás Gergely erről azt mondta, hiba csúszott a törvénybe, ezért hétfőn törvénymódosítást kezdeményezett, hogy a jövedéki biztosítékot a nettó árbevétel függvényében megállapító szabályozás 2016. január 1-je helyett már idén március 1-jén lépjen hatályba. Jelezte egyúttal, hogy az érintett alkoholforgalmazóknak addig sem kell rendelkezésre bocsátaniuk a megemelt jövedéki biztosítékot.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!