3p

A legnagyobb európai vállalatok, köztük a Mol vezetőinek kedden ismertetett közös levele szerint Nagy-Britannia és az Európai Unió is meggyengülne, ha a brit EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként Nagy-Britannia távozna az unióból.

A felhívást, amely a Financial Times londoni üzleti napilap online kiadásában jelent meg, 51 nagyvállalati vezető írta alá, köztük Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója.

Az aláírók között szerepelnek olyan óriásvállalatok első számú vezetői is, mint a Vodafone, a Royal Dutch Shell, a BASF, a Nestlé, a BMW, a Rolls-Royce, a Deutsche Telekom, az Ericsson, a Siemens, a Volvo, a BP, az ABB és az E.ON.

Közös felhívásuk szerint az unió a kezdetektől pozitív változások hajtóereje volt, gazdasági, szociális, biztonsági és életminőségi szempontból egyaránt.

Az aláírók hangsúlyozzák, hogy az Európai Unió a világ legnagyobb gazdasági és kereskedelmi erőközpontja, a teljes világkereskedelemből 16 százalékkal részesedik, félmilliárd lakója 14 ezer milliárd euró értékű hazai összterméket (GDP) állít elő évente. Mindez rendkívül erőteljes alkupozíciót biztosít az európai cégeknek a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokon, lehetővé téve egyben az európai munkahelyek és iparágak védelmét a külső fenyegetésekkel szemben.

A levél szerint a piaci liberalizáció növelte a választékot, erősítette a versenyt és a hatékonyságot. Az európai fogyasztók olyan élelmiszerbiztonsági előírásokban bízhatnak, amelyek az egész világ számára követendő normává váltak.

Ha az unió egységes belső piacának e szabályrendszere lebomlik, az nem növelné, hanem rontaná a jólétet, és Európa gyengébb lenne Nagy-Britannia nélkül, ugyanúgy, ahogy Nagy-Britannia is meggyengülne, ha távozna az Európai Unióból - áll a nagyvállalati vezetők közös levelében.

A brit és az európai üzleti szféra legnagyobb vállalatai és érdekképviseleti intézményei már korábban is hangot adtak annak a véleményüknek, hogy Nagy-Britanniának az Európai Unióban kell maradnia.

Nemrégiben 198 brit, illetve Nagy-Britanniában tevékenykedő külföldi óriásvállalat - köztük a Vodafone, a Ryanair, a BP, a BAE Systems, az Airbus és a Goldman Sachs - vezetői álltak ki közös nyílt levelükben Nagy-Britannia EU-tagsága mellett.

Ehhez a felhíváshoz, amely eddig a legnagyobb ilyen jellegű kezdeményezés a brit üzleti szektor részéről, a Londoni Értéktőzsde irányadó FTSE-100-as indexét alkotó száz legnagyobb tőkeértékű vállalat közül 36-nak a vezérigazgatója is csatlakozott. Érvelésük szerint a brit üzleti szférának a további beruházások és az állásteremtés érdekében korlátlan hozzáférésre van szüksége az Európai Unió 500 milliós egységes belső piacához. Az aláírók szerint, ha Nagy-Britannia távozna az EU-ból, azzal elrettentené a befektetőket, munkahelyeket sodorna veszélybe, és az egész brit gazdaságot kockára tenné.

A Brit Iparszövetség (CBI) nem sokkal később közzétett, enyhébb és súlyosabb forgatókönyveket felvázoló 79 oldalas tanulmánya szerint - amelyet a CBI megbízásából a PwC üzleti tanácsadó cég állított össze - az uniós tagság feladása esetén a nominális brit hazai össztermék már 2020-ban 3-5,5 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet Nagy-Britannia az EU tagjaként abban az évben elérhetne.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!