1p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A Fidesz azt javasolja, hogy még ebben a hónapban, azaz jövő héten szavazzák meg a módosított jegybanktörvényt.

Rogán Antal szerint a Fidesz már megkezdte az egyeztetést a szavazásról az ellenzéki pártokkal.

Kérdésre válaszolva Rogán Antal a módosítás lényegét úgy foglalta össze: a Monetáris Tanács érdemi kérdésekben döntéshozói helyzetben marad, de a végrehajtást nem vonhatja magához, az a jegybank vezetését illeti. Közölte: a házszabálytól való eltérés ügyében megkezdte az egyeztetést az ellenzéki frakcióvezetőkkel.

Varga Mihály az MR1-Kossuth Rádióban elmondta: úgy tűnik, a mostani hétvégén sikerült lezárni azokat a megbeszéléseket, amelyek a jegybanktörvényre vonatkoztak, és sikerült előkészíteni azt a módosítást, amelyet a parlamentnek be tudnak adni. "Ezzel az utolsó komoly akadály is elhárul az elöl, hogy a tárgyalásokat megkezdhessük" - emelte ki.

mfor.hu/MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!