3p

Jövőre elkezdik a Budapesti konferencia-központ építését.

Jövőre 1450 ingatlannal bővülhet a Nemzeti Eszközkezelő zrt. portfoliója, így év végére már 36 ezer lakás, ház lesz az állami szervezet birtokában - derül ki a 2018-as költségvetéshez csatolt fejezeti kötetekből.

Azokról az ingatlanokról van szó, amelyekről a bedőlt hitelek miatt voltak kénytelenek lemondani a tulajdonosok. A lakhatási gondok megoldásának végső lehetősége az, ha a fizetésképtelen adós elfogadja, hogy az ingatlanán lévő jelzálog a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) alá tartozó eszközkezelő és a hitelező bank megállapodása alapján megszűnik, s a tulajdonjog átszáll az állami intézményre. A lakók nem maradnak fedél nélkül, a továbbiakban mint bérlők használhatják az ingatlant.

A tavalyi év végéig 27 800 ingatlan került az eszközkezelőhöz. Idén újabb 6750 lakást, illetve házat terhelő jelzálog zárul le az állami cég közbeiktatásával, 27 milliárd forint költségvetési forrás felhasználásával. Jövőre pedig 1450 ingatlan sorsa rendeződhet ezen az úton. Erre 5,8 milliárd forintot tervez költeni az eszközkezelő.

A következő év végéig tehát a bedőlt hitelek miatt összesen 36 ezer ingatlan kerül régi tulajdonosától az államhoz. Az eszközkezelő 2011-ben kezdte meg működését, vagyis évente átlagosan 4500 ingatlan cserélt gazdát a hitel bebukása miatt.

Nagyon ritka, hogy a régi tulajdonos talpra tudjon állni, és visszavásárolja ingatlanát. A törvényjavaslatban azzal számolnak, hogy jövőre 75 ilyen tranzakcióra kerülhet sor.  

Az MNV Zrt.-nek a problémás hitelügyletek menedzselése mellett más vagyonkezelői feladatai is lesznek 2018-ban. A Dagály Strandfürdő felújításának folytatására 1,933 milliárdot költenek jövőre - ez a fejlesztés is kapcsolódik az úszó vb-hez.

A vb helyszíne 

A Budapesti konferencia-központ építésére 5 milliárd forint áll rendelkezésre. A tervek szerint 2020-ig épül meg az új központ, amire a turisztikai szakértők szerint már nagyon nagy szüksége lenne a városnak. A konferencia-turizmus ugyanis az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág.

A Hungexpo fejlesztésére 3,852 milliárd jut. A beruházási program idén indul el és 2020-ban ér véget.

A zalaegerszegi Göcseji Múzeum fejlesztésére 1,393 milliárd forintot különítenek el a büdzsében.

Kalkulátorunk segít Önnek! 

Az úszó vb mellett a másik, közfelháborodást kiváltó beruházás, a Liget Budapest projekt is munkát ad jövőre az MNV Zrt.-nek. A projekt részeként kerül sor a Vajdahunyad vára műemkéki épületrekonstrukciójára, amire 1,18 milliárd jut a büdzséből. 

Az Iparművészeti Múzeum felújítása is napirenden van, erre 9,822 milliárdot költenek 2018-ban.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!