A brazil válság margójára


A brazil válság következményeit ecseteli az MTA KRTK Világgazdasági Intézet tudományos munkatársa, Ricz Judit a legfrissebb írásában.

2016. március 13-án milliók vonultak az utcára Brazíliában, az ország modernkori (1985-ös demokratikus átmenet óta számított) legnagyobb kormány-ellenes megmozdulásán. Jól lehet, a társadalmi demonstrációk gyakorlatilag 2013 júniusa óta állandósulni látszanak Brazíliában, a legújabb fejlemények alapjaiban rengethetik meg Dél-Amerika legnagyobb országának (amúgy is törékeny) politikai rendszerét. A múlt vasárnapi demonstrációk közvetlen hátterét a Petrobras-t övező korrupciós botrány jelentette, egészen pontosan Delcidio do Amaral szenátor tanúskodása, amelynek következtében a korábbi elnököt Luiz Inácio da Silva-t (ismertebb nevén Lulát) is őrizetbe vették és kihallgatták (majd néhány óra elteltével szabadon engedték), de a szenátor a jelenlegi elnök, Dilma Rousseff személyére is terhelő vallomást tett. Ugyanakkor a Brazíliában kibontakozóban lévő válság gyökerei a múlt heti eseményeknél jóval korábbra nyúlnak vissza, és a politikai sík mellett, gazdasági és társadalmi dimenziókban is értelmezendőek. A válság politikai dimenziójánál maradva is legalább három szálon futnak az események.

Az egyik szál a már említett Petrobras botrány, egy több milliárd dolláros pénzmosást takaró ügylet, amelyben a Petrobras-szal szerződésben álló cégek és politikusok szisztematikusan túlszámlázták az olajóriás irányába tett követeléseiket, és az így megszerzett pénzt saját javukra, illetve a választási kampány finanszírozására használták fel 2004 és 2014 között. Az ügyet kivizsgáló „Autómosó” (Lava Jato) művelet eredményeképpen a legmagasabb üzleti és politikai körökből került sor letartóztatásokra (sőt például Marcelo Obderecht, a brazil építőipari óriáscég volt ügyvezetőjét 19 év szabadságvesztésre ítélték). Mindez egyrészt tökéletesen leképezi a brazil politikai és üzleti elit (évtizedekre, sőt akár hosszabb távra is visszanyúló) összefonódását, másrészt intézményi fejlődésként is értelmezhető, amennyiben az igazságszolgáltatás és a nyomozói szervek független és hatékony működését tekintjük (Brazíliában ugyanis 2010 előtt nem volt precedens arra, hogy aktív politikus bíróság elé kerüljön korrupciós vádakkal). Napjainkra a Petrobras botrány az elnök szűk köreit is elérni látszik és akár a jelenlegi kormány bukásához is hozzájárulhat.

A politikai válság másik szála a Dilma Rousseff személye ellen irányuló, hivatalból történő eltávolítását célzó eljárás, amelynek hátterében a 2014-es választási kampány során a költségvetési hiány valós nagyságának kreatív könyveléssel való elfedése áll. Ez jelenti az alapját a napjainkban is zajló alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárásnak, amely azonban ha sikeres lenne, akkor sem jelentene előrehozott választásokat, a brazil törvények értelmében ugyanis a fennmaradó hivatali időre – 2018-ig – a jelenlegi alelnök, Michel Temer töltené be az elnöki posztot.

Végül a harmadik szál, az ún. cassacao ügy, ami gyakorlatilag Rousseff elnökségi mandátumának bírósági visszavonását célozza, és a 2014-es választási kampány illegális pénzekkel történő finanszírozása okán, a választási eredmények megsemmisítése révén jelentené a jelenleg elnök elmozdítását (az ügy pikantériája, hogy ez esetben a jelenlegi alelnök, Michel Temer is elveszítené a pozícióját, és az új választások kiírásáig a törvényhozás alsó házának elnöke, Eduardo Cunha lenne az ideiglenes elnök, aki egyrészt Rousseff egyik legnagyobb politikai ellenfele, másrészt, aki ellen ugyancsak korrupciós vádemelés van folyamatban – eltitkolt svájci bankszámlái miatt).

Ami a brazil válság gazdasági aspektusát illeti, az technikai értelemben 2014-ben kezdődött, amikor is két egymást követő negyedévben csökkent a GDP, e folyamat pedig azóta gyorsuló ütemben folytatódik (2014-ben még éves szinten stagnált a gazdaság, 2015-ben 3,7 %-os visszaesés következett be, és 2016-ra is a legtöbb elemző több mint 3 %-os visszaeséssel számol). A gazdasági növekedés lassulása ugyan 2011 (éppen a jelenlegi elnök, Rousseff hatalomra kerülésének éve) óta tart, de ennek a gazdasági visszaesésnek az okai is sokrétűek (és részben még korábbra nyúlnak vissza). Az ezredfordulót követő évtizedben (Lula kormányzása idején) elért gazdasági és társadalmi fejlődés, és az ezek hátterében álló ún. új brazil fejlődési modell erőteljesen kontextus-függő volt. Egyrészt a nyersanyag-boom és a felfutó ázsiai (főleg kínai) kereslet következtében nőtt a brazil export, és ez jelentősen húzta magával a brazil gazdasági növekedést (a 2003-2010 között éves átlagban 4,1 %-os GDP növekedés elmaradt ugyan az ugyanezen időszakban elért ázsiai és afrikai rekordoktól, de mind világ-, mind brazil viszonylatban jó eredmények tekinthető). Másrészt a Lula gazdaságpolitikájának védjegyévé vált szociális politikák (Bolsa Família, reál minimál bérek növelése, stb.) nem csak jelentős tömegeket (mintegy 40 millió embert) emeltek ki mélyszegénységből, de az új (alsó) középosztály fogyasztása felpörgette a hazai keresletet, és ez egy 200 milliós országban jelentős gazdasági stimulust jelentett. Harmadrészt ebben az időszakban Brazília geopolitikailag és stratégiailag is arra törekedett, hogy globális szereplőként lépjen fel, és a fejlődő, feltörekvő országok szószólója legyen. Ezt az aspirációt aktív kormányzati politika is kísérte, nem utolsó sorban a brazil nagyvállalatok globális piacra lépésének explicit támogatásával.

Brazíliának ez a gazdasági, társadalmi és geopolitikai értelemben is vett felemelkedése ért (látványos) véget az elmúlt öt évben, és az azóta tartó gazdasági lejtmenet következtében napjainkban gyakorlatilag a negatív rekordokat döntöget az ország gazdasága. Az okok hátterében kétségkívül említhető a nemzetközi körülmények megváltozása (a nyersanyag árak esése, a kínai gazdaság, és ezáltal a kereslet lassulása), de a brazil export aránya a GDP-ben 11-12 % körül mozog, így ez napjaink gazdasági „drámájának” csak egy részét magyarázhatja. Ugyanakkor éppen a nyersanyag boomra való válaszként a brazil gazdaság szerkezete is átalakult az új évezred első évtizedében, az ipari termelés jelentősen visszaesett (dezindusztrializáció), és az utóbbi öt évben a termelési kapacitások is csökkentek. 2014-ben a kereskedelmi mérleg negatívba fordult, és ami talán még fontosabb 2015-ben a munkanélküliségi mutatókban nagyrészt az iparban (és kisebb részt a szolgáltatói szektorban) foglalkoztatottak számának csökkenése jelenik meg. A munkanélküliséggel párhuzamosan az infláció is kúszik felfelé, miközben a kiskereskedelmi eladások esnek, a fogyasztás csökken, a nem-teljesítő háztartási hitelek aránya nő, hogy csak néhány negatív folyamatot említsünk. A romló gazdasági teljesítmény mellett ugyanakkor a 2014-es év választási év volt, ami „automatikusan” jelentette a fiskális politika lazulását, és még (kreatív könyveléssel) kozmetikázott adatokkal is -6,1 %-os GDP arányos hiányt mutatott a költségvetés, ami egyébként a napjainkban is zajló, az elnök hatalomból való visszahívását célzó alkotmányos vádemelési (impeachment) eljárás alapját képezi.

A belső kereslet – javarészt kormányzati transzferek és fogyasztási hitelek általi – mesterséges felpörgetésén alapuló fejlesztési modell kifulladni látszik, és a lassuló gazdasági teljesítmény által teremtett lehetőségek és az új középosztály növekvő igényei közötti szakadék egyre nőtt az utóbbi években, miközben (az exportbevételek és a gazdasági növekedés visszaesése által) a kormányzati mozgástér egyre szűkült. Mindezt kísérte egy gazdaságpolitikai irányváltás, amely a retorika szintjén ugyan folytatta Lula szegény-barát megközelítését, de a gyakorlatban az üzleti elit (szelektív és ad hoc alapon történő) támogatása felé fordult. A gazdasági növekedés lassulásával, és a gazdasági nehézségek halmozódásával párhuzamosan azonban kezdetét vette egy „húzd meg, ereszd meg” típusú politikaalkotás, amelyben a diszkrecionális döntéshozatal felülírt minden korábbi gazdaságpolitikai irányt, és rombadöntötte az amúgy is törékeny befektetői (és fogyasztói) bizalmat.

Anélkül, hogy további mélyebb elemzésbe bocsátkoznánk a brazil gazdasági folyamatokról, jól látszik, hogy egy negatív spirál indult el a brazil gazdaságban, ami jellegéből adódóan önmagát erősíti, és mindezt csak tetézik a politikai és társadalmi folyamatok. Rousseff hatalomra kerülése, a megváltozott gazdaságpolitikai irány, és nem utolsó sorban az új elnök autokrata típusú kormányzási stílusa (ami alapjaiban tért el Lula konszenzus-kereső, konzultatív vezetési stílusától és karizmatikus személyiségétől) újabb törésvonalakat eredményezett a fő kormánypárt (a brazil Munkáspárt, PT) rendkívül széleskörű (és érdekellentétek által „szétfeszített”) társadalmi támogatói bázisán. Ezt az amúgy is törékeny rendszert rázták meg az utóbbi évek politikai és korrupciós botrányai, és vezettek napjaink egyre mélyülő politikai és gazdasági válságához Dél-Amerika legnagyobb országában. A helyzetet számos tényező tovább bonyolítja, elég, ha a 2016-os nyári olimpiai játékok megrendezésére gondolunk, valamint annak infrastrukturális fejlesztési igényeire, nehézségeire, vagy az ugyancsak a sportesemény tükrében egyre nagyobb visszhangot kapó zika-lázra.

Végül, de nem utolsó sorban a brazil helyzet komplexitása nem érthető meg a társadalmi folyamatok ismerete nélkül. Bár az újévezred első évtizedben jelentősen csökkent a mélyszegénységben élők aránya, és valamelyest javult a jövedelem-egyenlőtlenség is, egyrészt ezek az eredmények rendkívül törékenyek (az új alsó középosztály helyzete erőteljesen függ a szociális transzferektől, becslések szerint 2015-ben 3,6 millió ember csúszott le az új középosztályból, stb.), másrészt Brazília továbbra is a világ éllovasa maradt a társadalmi különbségek tekintetében (nem csak jövedelmi, de vagyoni, faji/etnikai és egyéb dimenziókban is). A 2013 júniusa óta tartó demonstrációk jól leképezik a társadalmi folyamatok összetettségét és változásait, amennyiben jelentősen megváltozott az utcára vonuló tömegek társadalmi hovatartozása is: míg 2013 nyarán közvetlenül a tömegközlekedési díjak emelése, majd 2014-ben a futball világbajnoksághoz kapcsolódóan (ahelyett) több/jobb egészségügyi és oktatási beruházásért jellemzően az alsóbb társadalmi rétegek (nyomornegyedek lakói és alsó középosztály tagjai, többségében feketék) vonultak az utcákra, a 2015-2016-os tüntetéseken sokkal inkább a felső középosztálybeli ún. „fehérgalléros” (és fehérbőrű) értelmiségiek voltak többségben, és elsősorban a korrupció ellen és a jelenlegi kormány elmozdításáért szálltak síkra.

A brazil válságnak mindazonáltal lehetne egy pozitív olvasata is, amennyiben az egy új fejezetet nyithatna Brazília modernkori politikai és gazdasági életében, egy olyan időszakot, amelyben a törvények megkerülése nem a szabályt jelenti, hanem a kivételt, amelyben a politikusi és üzleti elit tagjai nem „büntethetetlenek” többé és nem állnak a törvény felett, amelyben (akár az adókötelezettség, akár a hiteltörlesztés tekintetében) a nem-fizetés nem jelenik meg többé valós választási opcióként jelent. Az intézményi fejlődést és a korrupció társadalmi percepcióját tekintve ennek a szcenáriónak akár lehetne is realitása. Napjaink politikai fejleményeit tekintve, azonban egyelőre sokkal inkább valószínű, hogy a politikai túlélésért folytatott harcban a rövid távú politikai érdekek, felülírják az intézményi és gazdasági reformok szükségességét és irányát, ezáltal elmaradnak a tényleges reformok, és Brazília újfent „elpazarolja” a válság adta lehetőséget gazdasági és politikai rendszerének átalakítására, és újabb elvesztegetett évtizeddel néz szembe.

Ricz Judit
tudományos munkatárs
MTA KRTK VGI
MTA KRTK Világgazdasági Intézet



Fájdalmak gyötrik?

Használja sportot segítő eszközeinket, amelyek segítségével gyorsabban pótolhatják a felhasznált anyagokat, segíthetik az izmok regenerációját, és gyorsíthatják az izom-, ínszalag- vagy ízületi sérülések gyógyulását. Nézze meg kínálatunkat!

További ajánlataink:

.
hirdetés
Birkózó-vb-t rendez Budapest 2018-ban!Birkózó-vb-t rendez Budapest 2018-ban!

Ez komoly sportdiplomáciai siker a rezsibiztos szerint.

.
hirdetés
elrejt
 
.