2p

Jövőre elindulhat az adóhatóság úgynevezett támogató eljárása, amelynek célja a hibázó adózók szakmai támogatása a szankcionálás helyett - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap.

A tárca közleményében azt írta: ha az Országgyűlés kedden elfogadja a kormány bürokráciacsökkentő csomagját, elindulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) támogató eljárása, az Európai Unióban is példaértékű szolgáltatás.

A támogató eljárásban részt vevőknek a NAV azonnal segít, ha kockázatot észlel, az eljárás lényege, hogy az adóhatóság nem ellenőriz, nem szankcionál, hanem önellenőrzést javasol, és ha szükséges, közvetlen szakmai támogatást nyújt a hibák, hiányosság kiküszöböléséért - fejtették ki.

További cikkek »Hozzátették: ez gyakorlatilag egy az ügyfélre specializált személyes adószakmai tanácsadás, amellett, hogy az adóhivatali segítségnyújtás a már bevallással lezárt, korábbi időszak hibáinak javítását, hiányosságainak pótlását is érinti.

A tájékoztatás szerint a revizorok munkáját úgynevezett célzott kiválasztás segíti, amelyben a kockázatelemzők megvizsgálják a NAV adatbázisában meglévő adatokat. Így például a benyújtott bevallásokat, adatszolgáltatásokat, az esetleges ellenőrzési tapasztalatokat, továbbá a nyilvánosan elérhető és a más hatóságtól, adózótól származó adatokat, amelyeket az adóhivatal szakemberei az online pénztárgépekből és az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerből származó valós idejű adatokkal is kiegészítenek.

A kiértékelést követően indulhat a támogató eljárás, amelyek keretében rendezett jogsértések miatt semmilyen szankciót nem szabhat ki a NAV, a rendszeres és üzletszerű adóelkerülés és adócsalás kivételével - olvasható a minisztérium közleményében.
 
MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!