3p

Az MJSZ szerint a magyar multinál tudtak az Erste szponzori ajánlatáról.

Július közepe táján jelentette be a Magyar Jégkorong Szövetség, hogy sokéves együttműködés után véget ér a névadó szponzori kapcsolat a hokiszövetség és a Mol között. A döntést meglepetéssel fogadták a multinál, állították, ők erre nem voltak felkészítve, az új szezonról szóló tárgyalásokon semmilyen jelzést nem kaptak arról, hogy más partnerrel képzeli el a jövőt az MJSZ.

Ezzel gyökeresen ellentétesen látják a történteket a szövetségnél. Mint portálunknak írták, a MOL több felsővezetője hetekkel a váltásról meghozott döntés előtt értesült közvetlenül az MJSZ két választott vezetőjétől nem csak arról, hogy vannak más jelentkezők a Liga névszponzori pozíciójára, de arról is, hogy mások többet ajánlottak, valamint arról is, hogy ezek között van az Erste Bank.

Ehhez képest a MOL akkor azt kommunikálta, hogy nem volt benne a levegőben a váltás, egyik nap még a technikai részletekről folytak az egyeztetések, a másik napra pedig kiderült, hogy vége az együttműködésüknek.

Az mfor értesülése szerint egyébként a korábbi támogatás mintegy másfélszerese kerül az új szponzor által a Ligához. A szövetség erről azonban nem kívánt nyilatkozni, mivel a támogatás mértéke üzleti titoknak minősül. Megkerestük az Erste Bankot is, az egy hete elküldött kérdéseinkre eddig nem kaptunk választ.

Visszatérve a MOL és az MJSZ közötti megállapodásra, a szövetség kiemelte, hogy a MOL a kezdetektől elzárkózott a szerződési feltételek újratárgyalásától. Magára a döntésre azután került sor, hogy az MJSZ kommunikációs stábja a MOL-lal lefolytatott július 7-i egyeztetésen valóban azzal szembesült, hogy az eddigi szponzor legfeljebb ugyanannyit, vagy kevesebbet áldozna a jégkorongra a következő idényben, mint korábban.

A multinál erre is másképpen emlékeztek, szerintük az esélyt sem kapták meg, hogy licitálhassanak, s emelhessék a támogatást.

A Liga szponzorációja ugyan már nem nyitott kérdés, de a felek kooperációja azért nem ért teljesen véget – bár erre vonatkozóan is eltérő álláspontokat ismerhettünk meg. A MOL illetékese a bejelentés idején azt nyilatkozta, hogy akár az osztozásban is benne lettek volna, hogy a válogatott mellett maradhassanak, ha a ligát ugyanakkor más kapja. A szerződésük azonban nem most nyáron, hanem csak az év végén fut ki, a MOL 2017. december 31-ig még a főszponzora a felnőtt és az U20-as válogatottnak.

Ritka, hogy ennyire másképpen idézzék fel az eseményeket az abban szereplők. A váltást a szövetség szakmai, financiális okokkal magyarázza, mások politikát is látnak benne. Az biztos, hogy a MOL szponzori ajánlatát ma Magyarországon nem szokás elutasítani, a cég első embere, Hernádi Zsolt pedig az egyik legbefolyásosabb üzletember, akinek közvetlen nexusa van Orbán Viktor miniszterelnökhöz.

Nem kizárt, hogy egyszerűen elfáradt a cég és a szövetség kapcsolata, nem sikerült megújulni, ezért került sor a szakításra. A szövetség tájékoztatásának ismeretében természetesen felvettük a kapcsolatot a MOL illetékesével, amint reagálnak az MJSZ álláspontjára, közöljük.

Tekintettel arra, hogy az osztrák liga névadó szponzora szintén az Erste, felvetődik, hogy a jövőben esetleg közös bajnokságba szerveződik a magyar és az osztrák liga. Már csak azért is, mert a következő szezonban a Vienna Capitals, tehát az osztrák liga egyik klubja is indít nálunk csapatot. Erre vonatkozó terv azonban nincs – tájékoztatta az mfor-t a magyar szövetség. A magyar Erste Liga idén kilenc csapattal indul el.

Baka F. Zoltán

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!