2p

A kínai gazdaság legutóbbi adatai derűlátásra adnak okot az ország jegybankjának kormányzója szerint, aki a G20-ak pénzügyminisztereinek és jegybanki vezetőinek találkozóján Sanghajban megerősítette, hogy Peking nem fogja leértékelni valutáját az export élénkítése érdekében.

Csou Hsziao-csuan közölte, Kína reformjának iránya világos, de a gazdaságirányításnak egyensúlyt kell teremtenie a növekedés, a struktúraváltás és a kockázatkezelés között. Ezért a reform ütemét folyamatosan a lehetőségekhez és a feltételekhez fogják majd igazítani - tette hozzá.

A világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet pénzügypolitikájáért felelős vezető szakemberek közvetlen és közvetett globális hatásai miatt szoros figyelemmel kísérik Kína gazdaságának alakulását. A találkozó házigazdája a G20 elnökségét tavaly decemberben vette át.

Christine Lagarde, akit a közelmúltban további öt évre a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezetőjévé választottak, a találkozó kezdetekor azt hangsúlyozta, hogy Kínára rendkívül sok feladat vár, egyebek mellett gazdaságának strukturális átalakítása, pénzügyi szektorának további megnyitása és a hitelekkel támogatott beruházásoktól való elszakadás.

A világ pénzügyi vezetőinek sanghaji találkozója előtt politikusok és szakmai irányítók közül többen is arra számítottak, hogy Sanghajban közös állásfoglalásban nyilvánítják ki: amennyiben a helyzet rosszabbra fordul készek együtt fellépni.

Kína pénzügyminisztere Lou Csi-vej arra hívta fel a G20-tagországokat, hogy működjenek szorosabban együtt a külkereskedelmet akadályozó tényezők felszámolása területén. A német pénzügyminiszter Wolfgang Schäuble ugyanakkor pénteken úgy fogalmazott, hogy Európában a monetáris és fiskális politika mozgástere kimerült. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a pénzügyi szabályozás eszközeivel továbbra is élni kell, végre kell hajtani a strukturális reformokat, a piacok ingadozását pedig vissza kell fogni.

A Nemzetközi Valutaalap korábban 0,2 százalékponttal 3,4 százalékra csökkentette a globális növekedésre vonatkozó becslését, hasonlóan a Világbankhoz. Az IMF szerdán összehangolt gazdaságélénkítő programot sürgetett a világgazdaságban általánosságban tapasztalható lassulás miatt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!