1p

A foglalkoztatás 73 százalékához hozzájáruló kis- és középvállalkozói szektor (kkv) versenyképessége, hatékonysága erősítést érdemel, a 2016-tól 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban olyan lehetőség áll előttük, amely korábban nem volt - mondta Vadász György, a Magyar Iparszövetség ügyvezető elnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.

A kis- és középvállalkozások érdekképviseletének vezetője emlékeztetett arra, hogy a korábbi uniós fejlesztési ciklusban, 2007-2013-ban a támogatás 16 százalékát fordította az ország gazdaságfejlesztésre, ezzel szemben a mostani 2014-2020-as időszakban 60 százalékot használnak fel erre a célra.

Hozzátette: a gazdaságfejlesztési források 16 százalékát kifejezetten a kis- és középvállalkozások támogatására, további 16 százalékot a foglalkoztatás bővítésére, valamint 9 százalékát az innováció fejlesztésre fordít az ország. Vadász György hangsúlyozta: ezekkel a lehetőségekkel élni kell, mert velük hatékonyságot, versenyképességet, piacbővítést lehet elérni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!