2p

A kórház miatt huzakodik a kormány és a kerület.

Évtizedek óta parlagon hever a XV. kerületben egy értékes telek, amelyen valamikor az orosz katonák ellátását biztosító egészségügyi intézmények működtek. Mára teljesen lepusztult az ingatlanállomány, csak az egyik, felújított tömbben folyik még a mai napig is egészségügyi ellátás, melyben természetesen már nem idegen hadsereg katonái, hanem a helyi lakosok részesülnek.

A kerület hosszú ideje keresi a megoldást a terület hasznosítására. Aktuálisan egy olyan terv van asztalon, amely a hagyományos kínai orvoslás előtt nyitná meg az intatlan kapuját. Erről egyeztet már egy ideje a magyar és a kínai kormány.

Korábban az érintett ingatlanon meglévő állami tulajdon a XV. kerülethez került, most azonban négy épület tulajdonjoga és a hozzáju tartozó terület használati joga visszakerült az államhoz. Ezt a kormány azzal magyarázta, hogy a nagy volumenű projekt végrehajtásához az önkormányzat nem rendelkezik elegendő erőforrással.

Egy szocialista képviselő, Horváth Imre most azt kifogásolja, hogy a projekt kifutása még a kormány előtt sem ismert, csupán szándéknyilatkozat született arról a kínai és a magyar felek között. Ráadásul az épületek visszavételekor a kormány nem hajlandó elismerni az azok megóvására, rehabilitációjára fordított helyi kiadásokat.

A kormány álláspontja szerint azonban ilyen kötelezettség nem terheli. A projekt előkészítése pedig folyamatban van, azonban számos akkreditációs és engedélyezési eljárást kell még lezárni, mielőtt a Közép- és Kelet-európai Hagyományos Kínai Orvoslás Oktató, Gyógító és Kutató Központ megkezdi működését.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!