2p

Horvátország a magyar SZÉP Kártyához hasonló üdülési csekkel élesztené fel a belföldi turizmust, erről folytatott tárgyalásokat Anton Kliman horvát turisztikai miniszter Bienerth Gusztáv magyar turisztikai kormánybiztossal kedden Tihanyban - közölte a horvát illetékes tárca.

A tihanyi találkozón a horvát és a magyar delegáció tagjai áttekintették a kétoldalú idegenforgalmi kapcsolatokat, továbbá a horvát miniszter tájékoztatást kapott a Széchenyi Pihenőkártya rendszerének működéséről és tapasztalatairól. A horvát fél bemutatta az e-visitor informatikai rendszerét, amely a turisták be- és kijelentését teszi lehetővé Horvátországban az interneten keresztül.

Kliman úgy vélekedett: a magyar példa felélénkítené a turisztikai forgalmat a szárazföldi megyékben, de a tengermellékieknek is kedvezne, főleg a nyári szezon előtt és után.

Horvátországban a munkáltatók egy része üdülési pénzt fizet alkalmazottainak. A miniszter egy korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy az új rendszer adózási szempontból is kedvezőbb volna azoknak a munkaadóknak, amelyek üdülési utalványt adnak dolgozóiknak, az utalványt pedig csak turisztikai célokra lehet majd felhasználni.

Az elképzelés szerint a munkáltatótól kapott kártyák használatakor a horvát munkavállalóknak a szállás 25-30 százalékát, az éttermi fogyasztás 10 százalékát, és a wellness és hasonló szolgáltatások 10 százalékát kell majd kifizetniük saját erőből.

A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint a SZÉP Kártyát Magyarországon majdnem 67 ezer helyen fogadják már el. Március végén mintegy 27 ezer munkaadó több mint 1,3 millió alkalmazottja részesült juttatásban. A kártya bevezetése óta a munkáltatók több mint 330 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra, és eddig összesen 284 milliárd forinttal élénkítették a belföldi turisztikai keresletet. A SZÉP Kártya felhasználásával az idén már 17 milliárd forint áramlott a gazdaságba.

A horvát minisztériumi közleménye ismerteti azt is, hogy Horvátországban tavaly 436 ezer magyar turista nyaralt, ami 19 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A magyar turisták horvátországi tartózkodásuk alatt 64 eurót (közel 19 ezer forintot) költöttek naponta.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!