3p

Az állam problémájára, a visszatérő pénzügyi gondokra van megoldás. A kiút megtalálásához azonban fel kell állítani a megfelelő diagnózist - mondta Csaba László, a CEU professzora a CEBC konferenciáján. Annak hiányában ugyanis teljesen felesleges reformokat tervezgetni. Mfor.hu tudósítás.

Az állam túlsúlyos, de nem vesz róla tudomást. Miért nincsenek valódi reformok?

Ma már egyáltalán nem tudni, hogy 2010 és 2015 között pontosan mikor vezethetik be eurót. Ezzel csak az a gond - mondta Csaba László -. hogy luxus fenntartani ezt a viszonyt. Az árfolyamingadozások, a kamatmozgások miatt ezt a kicsi és nyitott gazdaságot a legsérülékenyebbek közé sorolják a szakértők, oda, ahová például Argentína is tartozik.

Van-e kiút? Az mindig van, mindössze két elem hiányzik az eléréséhez - szögezte le a professzor. Egyrészt fel kellene állítani a diagnózist, másrészt párbeszéd formájában meg kell fogalmazni a legnagyobb problémákat, vagyis együtt kell működni. Ha egyik sincs meg, akkor tervezni lehet, de bevezetni nem.

Csak a lényegtelen elemek maradnak

Mivel jelenleg teljesen hiányzik az egyetértés, a reformok sem vihetők végig teljesen. Emiatt minden területen a legkevésbé fontos dolgokat vezetik csak be, a lényeges lépések elmaradnak. Így például a felsőoktatás reformja helyett pusztán a tandíj bevezetésére szorítkoznak - ami persze kell, de egyedül az a pár tízezer forint nem fogja megoldani a problémákat.

Ha pedig csak ezeket a lényegtelen lépéseket teszi meg a kormány, akkor ismét túl fog költekezni, ami miatt újabb pluszbevételekre kell szert tenni és újabb költségcsökkentő intézkedéseket szükséges bevezetni. Ez pedig ismét ahhoz a rögtönző politikához vezet majd, amit most is folytat a kormány.

Az állam lelki beteg

A jelek tehát arra utalnak, hogy a gazdaság működik, az állam viszont nem. A kormány mindent jól csinál, kivéve azt, ami a dolga - fogalmazott a professzor. Szerinte például kérdéses a jogrend és gyatra a pénzügyi egyensúly. Utóbbi azt jelenti, hogy az állam saját magát sem képes eltartani: hiszen a gazdaság növekszik, az állam bevételei viszont nem emelkednek ilyen arányban.

A magyar állam pillanatnyilag több sebből vérzik. Egyrészt lelki beteg, hiszen abban sincs megegyezés állami szinten, hogy mi a közjó. Emellett túlsúlyos és nem hatékony, harmadrészt pedig kisebb-nagyobb érdekcsoportok fogja - állította fel a diagnózist Csaba László.

F. Szabó Emese

Menedzsment Fórum

Kapcsolódó anyagok:
Csaba László: reformok helyett rögtönzött pótcselekvés zajlik Makro egyensúly és növekedés a magyar gazdaságban - A CEMI tanulmánya Adóemelés nélkül nincs gazdasági stabilizáció

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!